Rengeteg okos cégünk van

Mensa HungarIQa
Balanyi Bibiána és Nagy Lantos Balázs között átveszi a kisvállalati trófeát a SuIT Solutions Kft. képviselője
Vágólapra másolva!
Másodszor rendezte meg a legintelligensebb vállalatok versenyét a Mensa HungarIQa. Rendkívül elégedettek az eredménnyel.
Vágólapra másolva!

Közel ezer munkavállalót neveztek magyar kis-, közepes és nagyvállalatok a legintelligensebb embereket tömörítő szervezet felhívására. Az ünnepélyes díjátadón Nagy Lantos Balázs elmondta, a Mensa HungarIQa 22 éve létezik, ebből mintegy 18 azzal telt, hogy úgy hitték, ebben az országban csak őket érdekli a kiemelkedően éles elme. Boldogan látja, hogy nem így van, aminek ékes bizonyítéka a versenyszféra érdeklődése a sorsdöntő teszt iránt. Hozzátette, jól látszik, milyen fontos mindenkinek, hogy okos munkatársakkal vegye körül magát.

Balanyi Bibiána és Nagy Lantos Balázs között átveszi a kisvállalati trófeát a SuIT Solutions Kft. képviselője Forrás: Mensa HungarIQa

A nagyvállalati kategória tavalyi és a Nokia Solutions and Network Kft-vel megosztva idei győztese, az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatója, Jakab Roland elmondta, tavaly óta nemzetközi partnereik között is feltűnést kelt az elismerés. Rendezvénytől prospektusig ahol csak lehet, megjelenítik a Mensa logóját – erre jogosít fel a kategóriagyőzelem –, jó érzés, büszkeség, nagy öröm. Hozzátette, olyan hálásak ezért, hogy garantáltan megméretik magukat a következő években is.

A középvállalati kategória győztese, a Sigma Technology Magyarország képviselője a díjjal Forrás: Mensa HungarIQa

Balanyi Bibiána, a Mensa nemzetközi elnöke arról beszélt, lehet-e hátrány, ha okosabbak vagyunk a környezetünknél. Többször találkozott ugyanis azzal, hogy valaki azt próbálta mérlegelni, nem tol-e éppen akkor ki magával, ha felhívja a figyelmet, hogy az átlagosnál magasabb az intelligenciaszintje. Felvilágosult vállalatnak kell lennie annak, amelyiknél ez nem kérdés és nem probléma, mondta. Talán ezek a programok is ahhoz az állapothoz visznek közelebb egy-egy lépéssel, amikor a cégek belátják: az intelligens munkavállaló nem közveszély, hanem hozzáadott érték. Aki eltér a kánontól, pluszt visz a vállalat életébe. Kitért arra is, hogy a nemzetközi szervezettől is egyre komolyabb az érdeklődés az iránt, hogy az üzleti szférában is megjelenjen a mérhető intelligencia. Öröm és büszkeség, zárta gondolatait, hogy ebben is mi, magyarok vagyunk az elsők.

Holtverseny a nagyvállalati kategóriában: a Nokia és az Ericsson CEO-i gratulálnak egymásnak Forrás: Mensa HungarIQa

A kisvállalati kategória győztese: suIT Solutions Kft.

A középvállalati kategória győztese: Sigma Technology Magyaroszág

A nagyvállalati kategória győztese megosztva: Nokia Solutions and Networks Kft. és Ericsson Magyarország