Az első hektár állami földért 6 milliót kell fizetni

termőföld, szántó
Vágólapra másolva!
Indulnak a földárverések. Már az első napon, hétfőn kalapács alá kerülnek hektáronként 6 milliós területek. A kormány szerint azé lesz a föld, aki megműveli. Főleg a Mészáros Lőrincéhez hasonló családok járhatnak jól. Az agrármamutok alól viszont nehéz lesz kihúzni a termőtalajt, a Simicska Lajoshoz köthető földeket is valószínűleg messzire elkerülik majd a vásárlók.
Vágólapra másolva!
  • 380 ezer hektár állami földet akar értékesíteni az állam, amelynek még csak egy részét írták ki árverésre.
  • Csak helyben élő gazda licitálhat. Egy személyhez maximum 300 hektár kerülhet.
  • Simicska–Nyerges agrárérdekeltségébe tartozó földeket is elad az állam, de ezekre irreálisan alacsony bérleti díjjal még hosszú évtizedekig érvényes a haszonbérleti szerződés.
  • Mészáros Lőrinc jó példa, hogy milyen gazdáknak kedveznek az eladások.

A kormány szerint végre azokhoz kerülhet a föld, akik megművelik. Lázár Jánostól viszont már egyre többet hallani más érveket is a földárverések mellett. Szerinte

Ezt megelőzendő adhatja el az állam most a földeket, még ha a vevők között most is megbújhat 222 külföldi.

Német földművesek fóliával borítják be a spárgaföldet, hogy az átlagosnál gyorsabban és korábban gyűjthessék be a termést Forrás: AFP/Ralf Hirschberger

Azt pedig végképp nem világos, hogy ha valóban attól fél a kormány, hogy külföldi kézbe kerülnek a magyar földek, akkor miért értékesíti azokat.

Ami nem eladó, az nem lehet külföldieké sem.

Ezek a területek egyébként is - még ha nem is jelentősek a teljes földállományhoz képest – jó eszközök lehetnének a mindenkori kormány kezébe, hogy beleszóljon a mezőgazdaság működésébe. Például

családi vállalkozásoknak adhatná oda haszonbérletbe.

Nincsenek meg összehasonlítható formában, milyen földeket is ad el az állam

A NFA-tól egységes szerkezetben szerettük volna elkérni az árverezésre kijelölt földek listáját, hiszen a honlapjukon elérhető formátumban egyszerűen nem használható elemzésre. Így nehéz megmondani, hogy megyénként pontosan hol, mennyi, milyen értékű területet adna el az állam.

A válaszban azt közölték, hogy az adatok csak a honlapon közzétett formában állnak rendelkezésre. Attól eltérően adatot szolgáltatni nem tudnak.

A honlapra feltöltött dukumentumokon ugyanakkor jól látszik, hogy jó néhányat egy összehasonlító elemzésre kiválóan alkalmas táblázatos (excel) formátumból vágták be a hirdetménybe. Erre utal, hogy a szűrő ikonjai ott vannak a felső cellákban és a Excel programra jellemző hibajelzések is megtalálhatóak a táblában.

Mészáros Lőrinc jól járhat

A szigorúnak látszó feltételekből könnyen kisejlik, hogy kik járhatnak jól a mostani földeladással. Az elővásárlási jogaik miatt azok a helyben élő tőkeerős gazda családok, akik most is bérlik a földeket.

Ha a családtagok megfelelnek a feltételeknek (amelyeknek nem nehéz), akkor egész csinos gazdaságok jöhetnek össze egy kézben.

Erre csak egy példa lehet Mészáros Lőrinc és családja. A felcsúti polgármester családja és cége által jelenleg bérelt földeket akár meg is szerezhetik.

Orbán Viktor miniszterelnök aláírja a kötelező betelepítési kvóta elleni, Védjük meg az országot! című petíciót. Mellette Tessely Zoltán (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő (b), mögötte Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester (j) Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

De hasonlóan

jól járhat sok gazda, akik eddig csak bérelték, de most meg is vehetik a földeket.

Ezzel megszabadulhatnak azoktól a terhektől, amit a bérlet jelentett.

Nem kell például betartaniuk a szerződés állattartásra vonatkozó pontjait, amivel versenyképesebbek lehetnek és sokat spórolhatnak. Bár ezek a passzusok, illetve ezek betartatása épp azt szolgálná, hogy az állami földek bérbeadásával munkahelyek is nagyobb számban jöjjenek létre.

November 16-án kalapács alá kerülő földek Forrás: NFA

Ehhez jön egy olcsó hitel is

Úgy tűnik, az sem feltétlenül lesz akadály mindemellett, ha valaki nem rendelkezik megfelelő tőkével. A Magyar Fejlesztési Bank összesen 150 milliárd forintos hitelkeretet biztosít.

A maximum húszéves futamidejű kedvezményes hitel kamata 10 évig 1,95 százalék lehet.

Az árveréseken dől el minden

Az árverések elején már lesznek olyan földek, amelyek 6 millió forintos hektáronkénti ár felett kerülnek kalapács alá. A kormány igyekezete, hogy senki se bélyegezze meg őket azzal, hogy elherdálnák az állami földvagyont, azzal fenyeget, hogy nem találnak új gazdát a földek.

Termőföldek átlagos eladási árai járásonként. Ennél drágábban kelhetnek el az állami földek Forrás: OTP Termőföld Értéktérkép 2015

A drága területek még behozhatják az árukat, ha azok elhelyezkedése, minősége tényleg indokolja az elkért összeget. Azzal azonban már nem tud mit kezdeni egy új tulajdonos sem, ha a földjén egy a kormánynál egyszer jó kapcsolatokat ápoló vállalkozó érdekkörébe tartozó cég gazdálkodik.

Simicska Lajoshoz és Nyerges Zsolthoz köthető földeket például 50 évre adták bérbe 580 forintos aranykoronánkénti áron. Ez csak

harmada a piaci árnak,

amit úgy néz ki, hogy a jogalkotási buzgóság ellenére sem tud majd emelni, aki megnyeri a licitet.

A földárverések sikere tehát egyelőre mindenképp vitatható. Az állam úgy tűnik nem bánja, hogy az állami földek nélkül nem szólhat bele a haza földviszonyokba. A hosszú távra kiadott földekre viszont kérdéses, hogy ki licitálnak majd. Ha pedig az állam nyakán marad a föld, akkor nem lesz pénz az ipari parkokra, amit Lázár János ígért a befolyt pénzből.