Szállítják a meglepetéseket az osztrák bankok

Raiffeisen bank, Siófok
Raiffeisen bank Siófokon, 2015.06.24.
Vágólapra másolva!
Ma reggel tette közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését a Raiffeisen Bank, amiben 90 millió eurós nyereségről számolt be, köszönhetően a jóval kisebb céltartalékolásnak.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Erste gyorsjelentése is meghaladta a piaci várakozásokat, úgy a Raiffeisen számai is mindenképpen meglepetésnek számítanak, mert a piaci konszenzus 73 millió eurós veszteséget várt. Az eredményben a bank a főbb számokon arról számolt be, hogy csoport kamatbevétele 14, hitelállománya pedig 11 százalékos erodáción ment keresztül. A nettó kamatbevétel soron 2,5 milliárd értéket tett közzé, ami 13,8 százalékos növekmény év/év alapon. A lengyelországi goodwill leírás teljes értéke 96 millió euró volt (ráadásul ott is jöhet egy frankhiteles mentőcsomag, illetve bankadó), illetve horvátországi frank állomány átváltás miatt 57 millió euró leírására kényszerült.

Az osztrák bank a hitelállomány csökkentésével is jól halad, hisz az egy év alatt már 11 százalékkal csökkent A konszolidált profit soron 67,6 százalékkal elrugaszkodva a bázis évről 378 millió eurót ért el a bankcsoport - írja reggeli hírlevelében az Equilor.

A Raiffeisen részvényeinek árfolyammozgása az elmúlt 2 évben Forrás: Investing.com, Investor.hu