Elfogynak az építőipari megrendelések

Építőipar, munkás, épület
Nőtt a forgalom és csökkent a kockázat, de még nem értük el a válság előtti számokat
Vágólapra másolva!
Szeptemberben 8,1 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest, jelentette a KSH. Az ágazat cégeinek szerződésállománya csupán a tavalyi felét teszi ki.
Vágólapra másolva!

Az előző hónaphoz hasonlítva az építőipar termelése 8,3 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok szerint. Az év során két hónapban csökkent az építőipar termelés, augusztusban 6,9, júliusban 1,9 százalékkal maradt el a termelés volumene az előző évitől a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint.

Az év első kilenc hónapjában az építőipari termelés 4,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. A termelés mindkét építménycsoportban emelkedett, az épületek építése 6,0 az egyéb építmények építése 9,9 százalékkal haladta meg a tavaly szeptemberit.

A megkötött új szerződések volumene 16,0 százalékkal emelkedett szeptemberben, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 34,9, az egyéb építmények építésére vonatkozó új szerződéseké 3,1 százalékkal.

A stadionok megdobták az adatokat

Az épületekre kötött új szerződések volumenének növekedését a sportlétesítményekre, valamint kisebb részben egészségügyi épületek építésére kötött nagy értékű szerződések adták. Az egyéb építményeknél elsősorban kommunális épületekre és útfelújításra kötöttek jelentős szerződéseket.

Felére zsugorodott a szerződésállomány

Az új szerződések szeptemberi növekedése nem tudta ellensúlyozni a több mint egy éve tartó visszaesést, így

az építőipari vállalkozások szeptember végi szerződésállomány-volumene 49 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól,

ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 6,5 százalékkal magasabb, az egyéb építményeké 61 százalékkal kisebb volt az előző évinél.

A speciális szaképítés húzza az ágazatot

Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése 3,4, az egyéb építményeké 7,7 százalékkal emelkedett. Az építőipari termelés több mint 40 százalékát adó speciális szaképítés ágazat termelési volumene 10,8 százalékkal nőtt szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest.

Egy év alatt a felére esett vissza a szerződésállomány Forrás: RIA Novosti/Konstantin Chalabov

Az építőipari árak a harmadik negyedévben az épületek építése, valamint a legnagyobb súlyú, speciális szaképítés ágazatban 3,1 és 3,0 százalékkal, az egyéb építményeknél pedig 1,9 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest. Az előző negyedévinél az építőipar árai 0,7 százalékkal magasabbak voltak.