A félelmek ellenére is vonzó célpont Oroszország

Moszkva Oroszország Vörös tér
People walk along Moscow's Red Square with St. Basil's Cathedral in the background, on Feb. 17. 2015
Vágólapra másolva!
Miután a Goldman Sachs az utolsó szöget is beverte a BRIC, mint egységes befektetési célpont koporsójába, érdemes megjegyezni, hogy a csoportból egy gazdaság komoly kivételt jelent. Miközben manapság sokan inkább tartózkodnak Oroszországtól, a BlackRock szerint tavalyhoz képest hatalmasat változott a helyzet.
Vágólapra másolva!

Miközben ugyanis a Kínában, Indiában és Brazíliában utazó tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) igyekeznek felkapaszkodni, az orosz dollár árfolyammal korrigált hozamok pozitívak voltak eddig 2015-ben, mi több, kétszámjegyű magasságokba emelkedtek.

A BRIC-országokba fektető ETF-ek 2015-ös teljesítménye dollárban számolva Forrás: Bloomberg

Aggodalmak és remények

Mindazonáltal jelenleg számos befektető inkább távol tartja magát Oroszországtól, alapvetően fundamentális okokra hivatkozva – mondta a Bloombergnek a világ egyik legnagyobb alapkezelője, a BlackRock feltörekvő piaci portfólió menedzsere, Amer Bisat. Oroszország jelentős nyersanyagexportőr, miközben a Bloomberg árupiaci indexe a legalacsonyabb szinten áll az új évezredben. Emellett olyan célországról van szó, ahol komoly aggodalmak övezik a vállalatirányítást, miközben a 2014-es orosz-ukrán konfliktus miatt továbbra is szembe kell néznie a nemzetközi szankciókkal.

A 2014-es évhez képest azonban figyelemreméltó javulás állt be az orosz gazdaság fundamentumaiban

– hangsúlyozza Bisat. Ezt jól jelzi az is, hogy január vége óta jelentősen csökkent az ország hitelkockázati felára. Ez már teljesen más történet, mint amit tavaly láthattunk – jelezte Bisat.

Az orosz CDS-felár alakulása 2011 óta Forrás: Bloomberg

A rubel ereje

Az orosz siker egyik oka a portfólió menedzser szerint, hogy a rubel nagyon ügyesen tudott manőverezni a kereskedelmi problémák közepette. Az oroszok ugyanis olyan olcsón engedték mozogni a rubelt, hogy

az olajár beszakadása mellett is komoly folyó fizetési mérleg többletet tudtak elérni,

ami igen ritka és szokatlan egy nyersanyagtermelő országban, tekintve a jelenlegi gazdasági hátteret.

Az USDRUB árfolyam mozgása 2011 óta Forrás: Investing.com, Investor.hu

Ezzel egy időben pedig sikerült leépíteni az adósságaikat, és visszafizetniük az összes külső tartozást a tartalékokból, miközben továbbra is komoly tartalékbázissal rendelkezik a gazdaság.

Összehasonlításképpen, az olyan nyersanyag exportőr országok, mint Brazília, Kanada és Új-Zéland 2015 első felében folyó fizetési mérleg deficittel rendelkeztek.

Bisat kiemelte továbbá, hogy az orosz fizetőeszköz gyengült a leginkább reálértéken az árutermelő országok között, miközben az import összehúzódása, valamint az azt követő helyettesítési folyamatok jelentős fejlődésen mentek keresztül. Hozzátette, a források átcsoportosítása a nem árupiaci szektorba Oroszországban ugyanis sokkal hatékonyabb, mint a többieknél.