Széttrollkodták a kormoránok a nyári haltermés számait

balatoni horgászat, süllő háború
Vágólapra másolva!
Közepesek az idei eredmények a haltenyésztésben, a vártnál kevesebb van a nyugati piacokra szánt ragadozóhalakból. A haltenyésztők már csak a lengyel exportban bíznak.
Vágólapra másolva!

Több kisebb tógazdaság üzemeltetője is közepes haltermésről számolt be az MTI kérdésére, részben a nyári hőség és a kormoránok negatív hatását emelve ki.

A Bonyhád környéki halastavakban a meleg nyárnak köszönhetően a megszokottnál nagyobbra nőttek a pontyok, de a korábbi éveknél jobban ritkították meg az állományt a kormoránok, így a lehalászott mennyiség is csökkent, mondta Csibi Csaba, az évente több mint ezer tonnás halexportot bonyolító, bonyhádi Csibi Hal Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek. A nyugat-európai exportpiacra szánt ragadozófajtákból – csukából, süllőből – is kevesebb van. Mint mondta, a három kilogramm feletti súlyú pontyokat a vidéki piacon nehéz értékesíteni, a fővárosi piac viszont elfogadja. A ponty tóparti ára kilónként 450 forint körül van.

Forrás: YouTube/Justin Jett

A német, belga és lengyel piacokra is forgalmazó cég vezetője megemlítette, hogy ebben az évben a tavalyinál nagyobb mennyiségű pontyot értékesíthetnek Lengyelországban, ahol a nyári száraz időjárás nem kedvezett a haltenyésztésnek. A kft. mintegy 100 tonna halat adhat el lengyel kereskedőknek, akik szállítás nélkül 1,6 eurót, több mint 500 forintot adnak érte kilogrammonként.

Czikk László, a varsádi Czikkhalas Halászati Kft. tulajdonosa is közepes termésről számolt be: a vállalat 230 hektárnyi halastavain idén várhatóan 700 tonna halat halásznak le, ennek 90 százaléka ponty.

A cég az egyik jelentős hazai áruházlánc beszállítójaként évente 1000 tonna halat forgalmaz úgy, hogy 300 tonnát termelőktől vásárol. A tóparti eladási ár információja szerint kilogrammonként 500 forint körül alakul; az üzletlánc mellett horgászegyesületeket is ellátó társaság idén várhatóan megközelíti a tavalyi, 559 millió forintos árbevételt – mondta a tulajdonos.