Rendszeresen túlárazzák az uniós projekteket

Korrupció ellenes tüntetés
Budapesti tüntetés az országosan megszervezett Korrupció ellenes tüntetés részeként 2015 április 19-én
Vágólapra másolva!
A Transparency International Magyarország szerint az európai uniós projekteket rendszeresen túlárazzák, az pedig, hogy a pályázati pénzeket el kell költeni, korrupciót okozhat. Öt év alatt a megvalósult mintegy 63 ezer projekt 90 százalékánál voltak bőkezűek a források kezelői.
Vágólapra másolva!

A TI ismertette Az uniós források korrupciós kockázata Magyarországon című tanulmányát, amelynek bemutatóján Martin József Péter, a szervezet ügyvezető igazgatója elmondta: a magyarországi közbeszerzések 60 százaléka, az állami beruházások mintegy 95 százaléka európai uniós forrásból valósul meg, évente mintegy ezermilliárd forint érkezik az Európai Uniótól Magyarországra.

Martin József Péter a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója Fotó: Szabó Gábor - Origo

Kijelentette: EU-s támogatások nélkül Magyarországon nem lenne sem növekedés, sem közberuházás.

A közbeszerzés szakasz a legzavarosabb

Nagy Gabriella, a TI közpénzügyi programvezetője hangsúlyozta: az uniós források felhasználásának folyamatában a legkockázatosabb a közbeszerzés szakasza, ott történik a legtöbb szabálytalanság. Emlékeztetett: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2014-es megszűntével a fejlesztések irányítását végző hatóságok a minisztériumokhoz kerültek, a központi koordinációt pedig a Miniszterelnökség látja el. A tanulmány fontos megállapításának nevezte, hogy ezzel "a korrupció lehetőségei is központosultak".

A TI azt közölte, a források kezelői felültervezik a pályázatokra szánt pénzt, bőkezűen határozzák meg az elszámolható költségeket,

a hatóságok nem érdekeltek abban, hogy szigorúan ellenőrizzék a költéseket.

Kállay László, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, a TI külső szakértője azt mondta:

és olyan mintát teremt, amely szerint a siker nem a valódi teljesítményen múlik.

Korrupció ellenes tüntetés Budapesten Fotó: Szabó Gábor - Origo

A docens szerint sokszor forrásbőség van az uniós támogatásokból finanszírozott területeken, és a kormányzati kommunikációban jellemző megközelítés, hogy a források felhasználása az egyetlen cél, "a felhasználás hatékonysága alig számít". A korrupt módon elköltött pénz is segíti ezt a folyamatot, javítja a felhasznált források mutatóját - tette hozzá.

Szinte mindent átszövő korrupciós problémának nevezte a túlárazást, a piacinál magasabb ár alkalmazását az elszámolásokban. Hozzátette: a korrupció "akkor kezdődik", amikor a kedvezményezettek a beszállítókkal szerződnek. Úgy fogalmazott: a túlárazás "teljesen általános jellemzője a rendszernek".

Kérdésre válaszolva hozzátette: szerinte a

2007 és 2013 között megvalósult mintegy 63 ezer projekt 90 százalékánál történhetett túlárazás.