Az import leverte az exportot

Így leszünk a férfiak miatt kövérek és pattanásosak vásárlás vásárol intim
Vágólapra másolva!
Szeptemberben az export euróban számított értéke 5,6, az importé 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Szakemberek szerint a belső kereslet élénkülése látszik az őszi adatokon.
Vágólapra másolva!

A kereskedelmi többlet 814 millió euró volt, 126 millióval kisebb a tavalyi évben rekordnak számító 940 millió eurónál.

A kereskedelmi többlet idén márciusban 987 millió euróval állított fel újabb csúcsot, de azóta a szeptemberi érték a legmagasabb – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Szakemberek a belső kereslet élénkülésével magyarázták a szeptemberi, az egy évvel korábbihoz képest 8,2 százalékkal több, 7,386 milliárd eurós importot.

A lakosság fogyasztása nőtt

Balatoni András, az ING vezető elemzője és Ürmössy Gergely, az Erste makroelemzője egyaránt a lakossági fogyasztás növekedésével együtt járó jelenségnek tartja az import gyors növekedését, miután a fogyasztási cikkek behozatala generálja azt.

Forrás: Thinkstock

Eddig az olcsó olajár kompenzálta a fogyasztási cikkek importjának a növekedéséből adódó külkereskedelmi egyenleg romlást, ezért lehetet olyan magas - 814 millió euró - a kereskedelmi többlet. A 12 havi gördülő átlag többlete 7,6 milliárd eurót tesz ki, az egész éves várakozás 7,5 milliárd euró - magyarázta Balatoni András.

Ürmössy Gergely elmondta: az év hátralévő részét a fogyasztásicikk-behozatal miatt importtöbblet jellemezi majd, sőt a jövő évet is.

Az elemző megjegyezte, hogy ha a jövőben a külkereskedelmi többlet nem növekszik - vagy éppen stagnál - az arra utal majd, hogy egészségesebb szerkezetű lett a magyar gazdaság, mivel kevésbé függ a növekedése az importtól.

A kiviteli adat Kínától is függ

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint az év hátralevő részében az alacsony olajárak miatt tovább javulhat a külkereskedelmi egyenleg, így a többlet elérheti a 7,9 milliárd eurót a tavalyi 6,274 milliárd után. A kivitelre ugyan kockázatot jelenthet a kínai és más feltörekvő gazdaságok lassulása, ezt azonban ellensúlyozhatja a számunkra lényegesebb európai gazdaságok némi élénkülése.

A Volkswagen károsanyag-kibocsátási botránya szintén kockázatot jelenthet, de az európai autóeladások növekedése folytatódhat, így ebből más autógyárak profitálhatnak, amelyeknek a hazai beszállítók szintén partnerei - vélte Suppan Gergely.