Az okosszextől a milliárdos buddhistáig

Trend, Káprázatos őszi smink fekete hajú istennőknek, szexi, smink
Vágólapra másolva!
Sokak szerint a gazdaság száraz, unalmas és sokszor teljesen átláthatatlan. Éppen ezért a gazdasági újságírás sem éppen a lehengerlő humoráról híres. Mindazonáltal a makrogazdasági és piaci hírek örvénylő tengerében sokszor igen ragyogó és mulatságos gyöngyszemekre találhat az ember. A hétvégére álljon itt egy kis válogatás a hét legfurcsább nemzetközi gazdasági témájú híreiből.
Vágólapra másolva!

A héten szembesülhettünk a Fed egyre határozottabb kommunikációjával, az azt övező dollárerősödés hatásaival, illetve az olyan nagy port kavart vállalati felvásárlásokkal, mint a Candy Crush gyártójának megvételével, de emellett számos izgalmas hír elkerülhette a figyelmünket. Miközben ugyanis rendkívül fontos tanulmány jelent meg a globális felmelegedés és a hálószobai aktivitás kapcsolatáról, eladták a házat, amelyben 'A sebhelyesarcú' című film egyes részeit forgatták, valamint közelebbről is megismerkedhettünk egy milliárdos buddhistával, aki megreformálta a vállalatvezetést.

Az „okosszex” és a mindenség internete

A tény, hogy az okostelefonok elárasztották a világunkat mára közhellyé vált, ahogy az is, hogy napjainkban a teljes gazdasági és társadalmi érvényesüléshez szinte folyamatos internetkapcsolat szükséges. Ha viszont mindenki fent van a hálózaton, akkor logikus, hogy a „külső” világ is egyre inkább kapcsolódjon az internethez. Így alakult ki az úgynevezett dolgot internete (IoT) után az IoE (Internet of Everything) fogalma, amely lényegében a mindent behálózó internetre utal.

Fogadjuk el, hogy rendben van, ha a közvetlen környezetünkben minden „okos”, a villanykörtétől a karórákig és a termosztátig, de egyesek még talán azt gondolják, hogy vannak az emberi életnek olyan szférái, amelyek esetében jobban járunk a „butasággal” – ilyen lehet a szexualitás is.

We-Vibe Forrás: We-Vibe, CNBC

Azt az elavult gondolkodást, hogy egy pár intim pillanataiba nem lehet okoseszközöket beiktatni, természetesen már meghaladta a technológia, gazdasági szempontból a kérdés már csak az, mekkora ennek a jövőbeni piaca. (A téma társadalmi és pszichológiai hatásaitól az egyszerűség kedvéért tekintsünk most el.)

A We-Vibe például különböző szexuális segédeszközöket (például vibrátort) árusít, melyeket a vásárlók összekapcsolhatnak az okostelefonjaikkal,

ráadásul az eszközök jelentősebb távolságból is működtethetők telefonon keresztül, vagyis a párok gond nélkül leküzdhetik a földrajzi nehézségeket. Ráadásul a vállalat video-összeköttetést is lehetővé tesz, tehát a felek még nézhetik is egymást mindeközben.

Egyre jobban megfér egymás mellett a szexualitás és a különféle okoseszközök Forrás: Thinkstock

Ha esetleg valaki úgy vélné, senki nem lenne vevő egy ilyen termékre, óriásit téved. A We-Vibe alkalmazását tavaly 1,5 millióan használták – írja a CNBC –, és közülük 25 százalék legalább nyolcszor. Nem mellékesen a globális szexuális kiegészítők (ide tartoznak az óvszerek, a fehérneműk és a szexjátékok is) piaca jelenleg 16 milliárd dolláros, és a TechNavio kutatási cég szerint 2019-ig 21 milliárdosra bővülhet. A jövő tehát sok izgalmas és „okos” pillanatot tartogathat.

Már a klasszikusokban sem bízhatunk

Az egy dolog, hogy a nagysikerű cukorkás játék, a Candy Crush gyártóját majdnem 2 milliárd dollárral többért vették meg, mint a Star Wars mögött álló Lucasfilmet, de úgy tűnik, már az ingatlanpiacon sem lehet nagyot kaszálni a klasszikusokkal. 'A sebhelyesarcú' egyes jeleneteinek forgatási helyszínéül is szolgáló „El Fureidis” névre keresztelt kaliforniai ingatlant ugyanis a meghirdetettnél jóval alacsonyabb áron sikerült csak eladni nemrégiben.

A meghirdetett árhoz képest jóval olcsóbban cserélt tulajdont az El Fureidis Forrás: Robert Riskin

A durván 10 hektáros ingatlant 2014-ben dobták piacra, és akkor 35 millió dollárt kértek érte, majd az árat visszavágták 17,9 millióra. Végül akadt is vevő, és októberben le is zárták az üzletet, de mindösszesen 12,26 millióért ment el a ház – írja a MarketWatch.

Az üzletben segédkező egyik ügynök szerint kezdetben erősen túl volt árazva az ingatlan, és a vételár tükrözi a valódi értéket. Az eladó egyébként az orosz születésű pénzember, Szergej Grishin volt, aki még 2008-ban vásárolta a legendás házat 20 millió dollárért.

A buddhista milliárdos harca az önző részvényesekkel

A gazdagok mind elvetemült profitéhes szörnyetegek, akik kizsigerelik a dolgozókat és az átlagembereket, miközben semmivel nem törődnek a saját nyereségükön kívül? Ha valaki ezt gondolná, annak Japán még tud újat mutatni. A szigetországban él ugyanis Kazuo Inamori,

aki buddhista papként lett milliárdos vállalkozó,

és aki nyíltan szembemegy a részvényesek „önző” megfontolásaival, miközben azt vallja, a legfontosabb, hogy a dolgozói jól érezzék magukat fizikailag és mentálisan egyaránt – derül ki a Bloomberg riportjából.

A 83 éves Inamori több mint 5 évtizede megalapította a Kyocera elektronikai óriást, és a 64 milliárd dollár értékű KDDI telekommunikációs vállalatot, de 2010-ben még a Japan Airlinest is megmentette a csődtől. A Kyocera és a KDDI kombinált piaci értéke nagyjából 82 milliárd dollár. Inamori és családjának nettó vagyona egyébként 1,1 milliárd dollár, amellyel a Forbes szerint harminckettedikek az 50 leggazdagabb japán listáján.

Kazuo Inamori Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura

Inamori különlegessége nem csupán abban rejlik, hogy

nyíltan kijelenti, időnként nemet kell mondani a részvényesek önző érdekeinek,

hanem abban is, hogy filozófiáját igen érdekesen működteti a munkája során. Amikor például 77 évesen átvette a Japan Airlines vezetését, Inamorinak semmilyen tapasztalata nem volt az iparágban, de úgy tűnik nem végzett rossz munkát, mivel egy évvel később a vállalat már profitot termelt, 2012-ben pedig újra tőzsdére került.

Mindazonáltal amellett, hogy Inamori egyik fő technikája, hogy kis csoportokat preferál az alkalmazottai körében, melyek aztán saját terveket és időbeosztást alakíthatnak ki. Amikor átvette a Japan Airlines vezetését, minden egyes alkalmazott kapott egy könyvet, amely a filozófiáját tartalmazta. Ha pedig mindez még nem volna elég, a Kyocera kiotói székháza mellett egy ötemeletes múzeum állít emléket Inamori életének és filozófiájának.

A híres filantrópként is közismert vállalkozó egyébként komoly népszerűségnek örvend, amit az is jól mutat, hogy a múlt negyedévben 4500-an vettek részt az általa üzleti vezetők számára alapított iskola éves összejövetelén.

A hálószobákba is beférkőzik a klímaváltozás

A globális felmelegedés veszélyeit ma már igen kevesen vitatják, ahogy az sem kérdés, hogy a Föld lakossága egyre komolyabb demográfiai kihívással kell szembenézzen a következő évtizedekben. De hogy a kettő össze is függhet egymással, azt talán már kevesebben gondolták.

Most azonban három amerikai egyetem összeállt, és megvizsgálta az elmúlt 80 év termékenységi és hőmérsékleti adatait, aminek következtében arra jutottak, hogy

amikor a hőmérséklet eléri a nagyjából 26,5 Celsius-fokos szintet, érezhető változások állnak be a születésszámokban.

Vagyis ezen hőmérsékleti szint fölött a libidó kimutathatóan csökkent az Egyesült Államokban – írja a MarketWatch.

A globális felmelegedés még a születésszámra is hatással lehet Forrás: Thinkstock

A tanulmány emellett azt jelzi előre, hogy amennyiben ez a trend folytatódik, az előrejelzések alapján az évszázad végére 2,6 százalékkal csökkenhet az amerikai születési ráta, ami 107 ezerrel kevesebb megszülető gyereket jelent évente. Ráadásul – írják – az sem mellékes, hogy a jelenség következtében egyre több gyerek jöhet világra nyári hónapokban, miközben a nagy hőség egészségügyi veszélyforrásként is felléphet a harmadik trimeszterben.

Mindazonáltal pánikra semmi ok, mivel a tanulmány konkrét, a gyakorlatban is kiválóan alkalmazható megoldási javaslattal is előállt. A szerzők megjegyzik ugyanis, hogy a légkondicionáló berendezések jelentősen ellensúlyozhatják a klímaváltozás hatását.