Új időszámításról beszélt Matolcsy

gazdasági bizottság
Budapest, 2014. december 9. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén 2014. december 9-én. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
2013 márciusától új időszámítás kezdődött a jegybank történetében, ma már azt lehet mondani, hogy ár- és pénzügyi stabilitás van Magyarországon - mondta Matolcsy György a Parlamentben. A jegybank elnöke az MNB új programjáról is beszélt.
Vágólapra másolva!

Matolcsy György szerdán a parlamentben az MNB 2012-es, 2013-as és 2014-es üzleti jelentéseinek és beszámolóin, illetve az ezekhez kötődő határozati javaslatoknak a vitáján vett részt. "2013 márciusától az új vezetés irányításával az MNB visszatért a felelős, konzervatív, de kreatívan működő jegybanki pályára" - fogalmazott.

Váratlan nyereség

A 2013 előtti szakaszt úgy írta le, hogy az MNB akkori vezetése a jegybanktörvényben rögzített egyetlen mandátumának sem tett eleget: nem volt ár- és pénzügyi stabilitás, és a bank nem támogatta a kormány gazdaságpolitikáját. Sőt abban az évben mintegy 40 milliárd forintos veszteséget mutatott ki a magyar jegybank - idézte fel Matolcsy György.

Felhívta a figyelmet arra, hogy 2013-ra jelentős, 203 milliárd forintos veszteséget jelzett az MNB, ezzel szemben

a jegybank abban az évben 23,6 milliárd forintos pozitív eredménnyel zárt.

Szerinte ha megvalósult volna ez az előrejelzése, akkor Magyarország nem kerülhetett volna ki abban az évben az EU deficiteljárása alól, mert nem lett volna három egymást követő évben 3 százalék alatt az államháztartási hiány - magyarázta.

Vállalati hitelek

Az MNB vezetője beszélt a monetáris fordulatot jelző programokról, az alapkamat csökkentésének két ciklusáról. Utóbbiról azt mondta, hogy annak révén a költségvetés évente 300 milliárd forintot takarít meg az alacsonyabb alapkamat révén,

ez az összeg 2019-re eléri az 500-600 milliárd forintos éves megtakarítást.

Matolcsy György szerint a növekedési hitelprogrammal várhatóan 2300-2400 milliárd forint érkezik a mikro-, kis- és középvállalati szektorhoz, a programmal több vállalkozás jut forráshoz, mint a 2007 és 2013 közötti uniós költségvetésből. Elmondta, az önfinanszírozási programmal elérték, hogy az állampapírok felé mozduljon a banki finanszírozás, és úgy gondolják, hogy most a piaci hitelezés is fellendülhet.

Sikerjelentés brókerügyben

Beszélt arról is, 2013 márciusától teljesíti az MNB a 2000-es évek elején bevezetett középtávú inflációs célkövető rendszerét. Mint mondta, a jegybank egyetlen horgonya a középtávú inflációs cél, ami 3 százalékos szintet jelent. Matolcsy sikeresnek értékelte az MNB fellépését a brókerbotrány alatt is, mint mondta, a pénzügyi felügyelet

Új program

Az elnök közlése szerint visszatért a jegybank ahhoz a politikához, hogy közpénzből közösségi vagyont építenek a közjó érdekében. A jegybanknál keletkező pénz közpénz, de nem költségvetési pénz, ez egy sajátos jegybanki pénz, ezért ebből az új alapokmány és az új társadalmi felelősségvállalási program keretében közösségi vagyont építenek - fejtette ki.

Matolcsy György azt mondta,

minden programot a kormány támogatásával és a vele való egyeztetéssel hajtanak végre.

Valamennyi közjót szolgáló programjuk egyetlen célja - folytatta - a magyar oktatási rendszer színvonalának emelése, megújulása. Ezek közé sorolta az egyetemmé váló kecskeméti főiskolával, a Corvinus és a pécsi egyetemmel indított programokat.

A kormány és a jegybank stratégiai együttműködésének példájaként hozta fel, hogy a kormány kérésére kidolgoztak egy programot 2016-ra, amelynek révén a bruttó hazai termék 0,5-1 százalékkal bővülhet.