Egyre jobban lassul a magyar gazdaság

tőzsde, részvénypiac, kereskedő, zuhanás, gazdaság
Augusztus 25-én 200 pontot esett a Dow Jones ipari mutatója
Vágólapra másolva!
A magyar gazdaság 2015. második negyedévben elkezdődött lassulása tovább folytatódik a GKI szerint, főleg a fejlesztési célú EU-források átmeneti visszaesése, az üzleti beruházások visszafogottsága és a mérsékeltebb kiviteli lehetőségek miatt.
Vágólapra másolva!

A tavalyi 3,6 százalék után az idén a GDP 2,7 százalékos, jövőre 2 százalék körüli bővülése várható. A GKI Gazdaságkutató Zrt. megjegyezte, hogy míg 2014-ben a magyar gazdaság átmenetileg az egyik leggyorsabban növekvő volt az EU-ban,

az idei második negyedévben a régióban már a lengyel, a cseh, a szlovák, a román és a lett is megelőzte Magyarországot.

Az építőipar gyengélkedik

A GKI szerint a magyar ipari és építőipari termelés júliusban és augusztusban is érezhetően csökkent az előző hónaphoz képest. A kevés új ipari kapacitás, a kevesebb exportálható mezőgazdasági árualap és az európai, ezen belül a Magyarországnak különösen fontos autóipari konjunktúra mind bizonytalanabbá válása miatt romlottak a kiviteli lehetőségek. A nyár folyamán lassult is a kivitel bővülése.

Fotó: Origo

A kiskereskedelemben kimutatott forgalom ugyan gyorsan bővül, de itt - mivel a pénztárgépeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz való bekötése tavaly szeptemberben lett kötelező - az év utolsó négy hónapjában már ugyancsak lassulás várható - véli a kutatóintézet.

Lassan nő a fogyasztás

Idén az első nyolc hónapban a bruttó bérek 3,7 százalékkal nőttek, az év egészében 3,5 százalékos emelkedésük mellett a reálkeresetek is hasonló mértékben növekednek. Jövőre a bérkiáramlás kissé lassul, az áremelkedés az idei stagnálás után 2 százalék körüli lesz, de mindezt a személyi jövedelemadó (szja) 1 százalékpontos csökkentése részben ellensúlyozza. Így a reálkeresetek 2-2,5 százalékos emelkedésére számít a GKI.

Forrás: AFP/Spencer Platt



A reáljövedelem és a fogyasztás azonban csak 1,5 százalék körüli mértékben, vagyis az ideinél lassabban nő.

A beruházások csökkenése és a kivitel bizonytalansága mellett tehát a fogyasztás némi lassulása is hozzájárul a gazdaság fékeződéséhez – írje elemzésében a kutatóintézet.

A menekültügy kezelése problémás

A világgazdaságban a kínai gazdasági növekedés tartósnak ígérkező lassulása miatt a korábbi prognózisoknál mérsékeltebb dinamika várható: gyengül az Amerikában megindult konjunktúra, várhatóan nagyobb mértékben mérséklődik az Európai Unió növekedési teljesítménye, amit nem ellensúlyoznak az alacsony nyers- és fűtőanyagárak, illetve a laza monetáris kondíciók és a semleges fiskális politikák növekedésösztönző hatása sem.

Forrás: completcolorado.com

A görög pénzügyi csomag ugyan rövid távon stabilizáló hatású, de a politikai kockázatok erősödnek, és az EU egyelőre nem talál megfelelő választ a menekültügy kezelésére, növekednek a tagállamok közötti ellentétek - írta a GKI.