35 évre előre látják az olaj árát

mélytengeri gázvezeték-fektetés
The sun sets behind two under construction offshore oil platform rigs in Port Fourchon, Louisiana, June 14, 2010, as cleanup continues on the BP Deepwater Horizon oil spill. AFP PHOTO / Saul LOEB
Vágólapra másolva!
Szemben azzal az általánosan elterjedt nézettel, hogy kifutóban vannak a Föld fosszilis energiahordozó forrásai, a brit BP olajipari konszern állítása szerint még 2050-ben is bőven lesz nyersolaj - idézi a német Die Welt a BP hétfőn nyilvánosságra hozott Technolgy Outlook tanulmányát.
Vágólapra másolva!

A dokumentum szerint a technológiai fejlődésnek köszönhetően az ár is megfizethető lesz. Az olajipari konszern tanulmánya arra a következtetésre jut, hogy 35 év múlva 455 milliárd tonna olaj-egyenérték áll majd az emberiség rendelkezésére, mintegy húszszorosa a 2050-re prognosztizált felhasználásnak. "Nem fognak kimerülni az energiaszükséglet fedezéséhez szükséges készletek" - szögezte le a tanulmány bevezetőjében Bob Dudley, a BP vezérigazgatója.

Forrás: AFP/Saul Loeb


A meglévő és az új technológiáknak köszönhetően

- mutatott rá.

A BP szakemberei úgy látják, hogy a rendelkezésre álló készletek növeléséhez komoly technológiai áttörésre sincs igazán szükség, mivel a kitermelhető készletek nagyságát a termelési hatékonyság javításával is meg lehet növelni.