Már a luxus sem a régi

luxus csillogás divat
Vágólapra másolva!
A személyes luxuscikkek globális piaca 2009 óta a leggyengébb évet produkálhatja, köszönhetően elsősorban az ázsiai keresletnek, az erős dollárnak és a piaci turbulenciáknak, melyek együtt visszafogják a keresletet.
Vágólapra másolva!

2009 óta nem volt ilyen

Az olyan termékek, mint a márkás ruhák vagy cipők eladásai mindössze 1 százalékkal (253 milliárd euróra) emelkedhetnek az idén – írja a Bloomberg a Bain & Co. prognózisa alapján. A globális tanácsadó cég májusban még azzal számolt, hogy 2 és 4 százalék között lehet a növekedés. Amennyiben bejönne az árfolyamkilengésektől megtisztított prognózis, úgy a szektor a leggyérebb növekedést produkálná 2009 óta.

Globális nehézségek

A nagy márkák, mint a Louis Vuitton vagy a Burberry egyrészt megküzdenek a kínai gazdaság növekedésének lassulásával, amely visszafogja a keresletet (főleg a táskák és a kabátok terén), de az USA-ban is felmerülnek nehézségek. Ott az erős dollár és a részvénypiaci volatilitások miatt vásárolnak kevesebbet a helyiek és a turisták egyaránt.

A luxusjavak eladásai Kínában már a második egymást követő évben csökkenhetnek,

míg az Egyesült Államokban stagnálás várható – áll a prognózisban. Ráadásul a Bain & Co. egyik partnere szerint a legjobb esetben is csak 2 százalékos lehet a bővülés, amennyiben erős kereslet mutatkozik az ünnepi szezon alatt.

Egy aranyozott Ferrari parkol a Chanel luxusboltja előtt Forrás: Dan Kitwood/Getty Images /2014

Az euró segítő keze

Jó hír azonban, hogy a gyenge euró némi segítséget jelent. Az árfolyammozgások ugyanis idén 26 milliárd euróval növelhetik meg a luxuscikkek eladásának értékét – áll az elemzésben. Emellett pedig a kínai vásárlók továbbra is keresik majd a luxuscikkeket olyan országokban, ahol a gyenge fizetőeszközök növelik a vásárlóerejüket, különösen Európában és Japánban. Az előrejelzés szerint

2015-ben a kínaiak adhatják a teljes globális vásárlás közel harmadát,

szemben a 2014-es 28 százalékkal.

Az oroszok hiánya azonban igencsak szembetűnő. Az elemzés hangsúlyozza, hogy az európai adómentes vásárlások részükről több mint egyharmaddal csökkentek január és augusztus között.

A Bain számításai szerint az ékszer lehet 2015 legjobb kategóriája 6 százalékos emelkedéssel – szemben például az óraeladások csökkenésével a gyenge ázsiai kereslet miatt. Az ékszerüzlet pörgésének egyik fő oka, hogy az olyan termékek, mint a gyémánt nyaklánc továbbra is biztonságos befektetésnek tűnnek a piaci bizonytalanságok közepette – írják.

A Sotheby’s aukciósház egyik munkatársa egy tökéletes tisztaságú, csiszolt fehér gyémántot mutat a cég londoni irodájában. A 100.20 karátos ékszert az aukciósház idén áprilisban bocsátotta árverésre New Yorkban, becsült leütési ára 20-25 millió dollár. Forrás: MTI/EPA/Andy Rain

Az „új normális”

A növekedés erősödésére 2016 második negyedévétől lehet számítani – vélik a Bainnél, de a luxuspiac növekedésének „új normális” szintje 3 és 4 százalék között mozog. Ebbe azonban nem számolták bele a kínai középosztály felől érkező hullámokat, melyek felnyomhatják a bővülést.

Mindent összevetve a luxusjavak teljes eladásai meghaladják az 1 milliárd eurót 2015-ben, köszönhetően elsősorban a luxusautókból, a hotelekből és a szépművészetből származó gyorsuló bevételeknek – írja a Bain elemzése.