Indul a karácsonyi szezon, készülnek a kereskedők

vásárlóerő
New York, 2011. november 23. Játékbabákat forgalmazó áruház papírszatyrával kel át az úton egy vásárló New Yorkban, 2011. november 23-án, két nappal a Hálaadás napját követő "fekete péntek", mely hagyományosan nagy leértékelésekkel a karácsonyi vásárlási szezon kezdetét jelzi az Egyesült Államokban. (MTI/EPA/Andrew Gombert)
Vágólapra másolva!
Amerikában a november végi fekete péntekkel indul a karácsonyi vásárlási szezon, és a kiberhétfővel folytatódik. Hasonló mintára indult el Magyarországon az internetes vásárlás napja, amely november első péntekjére esik. Idén egy egész hetet kapnak az e-kereskedők, hogy megalapozzák az ünnepek előtti forgalomnövekedést. Néhány héttel az amerikaiak előtt járunk ebben, miért jó ez a magyar kereskedőknek? 
Vágólapra másolva!
A kereskedők már a karácsonyra készülnek Forrás: MTI/EPA/Andrew Gombert

November 6-án, pénteken lesz a DotCommerceDay, vagyis az internetes vásárlás napja.

Az iparági összefogásban több száz webáruház kínál kedvezményt,

és könyvel el akár már nemzetgazdasági szinten is értelmezhető forgalomnövekedést. A kezdeményezés öt évvel ezelőtti indulása óta mozgalommá nőtte ki magát, amelynek további célja megismertetni az internetezőkkel az online vásárlás előnyeit. A mozgalom leginkább a Torkos Csütörtök éttermi akciósorozathoz hasonlítható, ami szintén egy iparági tevékenységet, az étterembe járást népszerűsíti.

Fekete péntek és kiberhétfő

A fekete péntek a hálaadást (november negyedik csütörtökjét) követő péntek elnevezése az Egyesült Államokban, amely ott a hagyományos karácsonyi bevásárlási szezon kezdete. Philadelphiából ered, ahol 1961-ben a hálaadás utáni pénteken olyan sokan indultak vásárolni, hogy a gyalogos és autós közlekedés teljesen megbénult a városban.

Azóta új értelmet nyert a kifejezés, a jól gazdálkodó kereskedők ugyanis pont e dátum környékétől termelnek profitot, idáig pedig a raktárkészlet árát és a kapcsolódó költségeket termelik vissza. Innen ered egyébként az elnevezés is. A kereskedők könyveiben (eredménykimutatásaikban) ekkor fordulnak a profitot jelző számok pirosból (veszteségből), feketébe (nyereségbe).

A kiberhétfő új keletű fogalom, szintén az Egyesült Államokból indult, bevett magyar megfelelője nincs is. A fekete péntek utáni első munkanapot jelenti, amikor a kereskedők különféle kampányokkal igyekeznek rávenni az embereket az online vásárlásra. A megnevezés 2005-ből, a Shop.org sajtóközleményéből származik.

Nálunk november elején startol

Magyarországon, illetve egész Európában nem ünnepeljük a hálaadást, ezért nincs olyan éles váltás a karácsonyi kereskedői szezon kezdetekor, mint az Amerikai Egyesült Államokban. Ezt ismerték fel az internetes vásárlás napja hazai szervezői, akik egy apropót szerettek volna teremteni arra, hogy az e-kereskedők beindítsák a karácsonyi szezont.

Az első évben a dátum még november végén volt, amerikai mintára a hálaadás környékén,

ám éppen az e-kereskedők visszajelzései alapján az elmúlt négy évben már november első teljes hetének péntekjére került át.

Megalapozza a kereskedők karácsonyát

A november eleji időpont azért is előnyös, mert nem kannibalizálja a karácsonyi eladásokat, viszont nagyszerű lehetőség, hogy előszezoni rekordbevételhez jussanak a webáruházak, és közben elérjék, hogy

az online vásárlás első helyen legyen a fogyasztók fejében a karácsonyi bevásárláskor.

Olyan ez, mint amikor áprilisban a Balaton mellé szerveznek a szállodások különböző akciós eseményeket, hogy aztán a nyári szezonban már ne is legyen kérdéses a vendégeknek, hogy hol fognak egy hetet tölteni a családjukkal.

A cél, hogy a karácsonyi bevásárláskor már meglegyenek a tuti helyek Forrás: AFP/Mychele Daniau

Az egész hét az e-kereskedőké

A fentiek miatt nem meglepő, hogy a webáruházak mellett egyre több offline cég online áruháza is részt vesz az eseményen, például a már visszatérő Tesco, Libri, Líra, chocoMe és Praktiker vagy a tavaly debütált Invitel, Danubius Hotels, Rossmann, Office Depot, Tchibo, Csányi Pincészet és Decathlon.

A mozgalom mögé állt az egyik nagy kártyakibocsátó,

amely idén megszervezi az Internetes Vásárlás Hetét. A programban részt vevő internetes boltok október 30. és november 6. között nyújtanak kedvezményeket a kártyás vásárlóknak, ezzel is ösztönözve az elektronikus fizetés terjedését.