Tíz nem mindennapi ember, akik idősen alkottak nagyot

A Life.hu új sztárszerzője: Bálint gazda - fogadjátok szeretettel! Bálint György
Vágólapra másolva!
A következő tíz kiemelkedő személyiség nagyon jó példája annak az állításnak, hogy sosem késő valami nagyot alkotni. Az idősek világnapja alkalmából az NN Biztosító összeállított egy listát, ami tökéletesen alátámasztja, hogy az időskor nagyon produktív időszaka lehet az életünknek.
Vágólapra másolva!

1. A legidősebb ember az űrben

John Glenn az első amerikai űrhajós volt, aki a Merkúr-program keretében megkerülhette a Földet. Később politikai karriert épített, ám 77 éves korában visszatért az űrbe a Space Shuttle fedélzetén, így jelenleg ő a legidősebb ember, aki valaha az űrben járt. Glenn júliusban ünnepelte 94. születésnapját.

2. Nobel-díjas elnök

Nelson Mandela 75 éves volt, amikor megosztott Nobel-békedíjat kapott, de ez korántsem volt afféle lezárása appartheid ellenes aktivista életművének, hiszen alig egy évvel később választották meg a Dél-Afrikai Köztársaság elnökének. 80 éves volt, amikor harmadszor is megnősült. A politikus 2013-ban 95 éves korában hunyt el.

Háromszor nősült a Nobel-díjas köztársasági elnök Forrás: AFP/Odd Andersen

3. Tévés karrier 73 évesen

Az amerikai Julia Child a férje révén került Párizsba, ahol, hogy idejét hasznosan töltse, főzőkurzusokat vett. Nem sokkal később már ő adhatott órákat másoknak. Az Egyesült Államokba visszatérve 51 évesen szakácskönyvíró, majd tévés séf lett, 73 évesen indította el főzőműsorát, amely a The Way to Cook, azaz A főzés módja címet viselte.

4. Lesöpörte a fiatalokat a vászonról

Christopher Plummert talán mindenki ismeri, ő volt A muzsika hangja jóképű Von Trapp kapitánya, akibe Julie Andrews, azaz Maria beleszeret. A színésznek azonban nem hozott Oscart a világhírű film. De ami késik, nem múlik. 2012-ben Plummer a legjobb férfi mellékszereplőnek járó aranyszobrocskát vihette el a „Kezdők" című filmben nyújtott alakításáért. 82 évesen már nem volt éppen kezdő.

Plummer 82 évesen kapott Oscart Forrás: AFP/Kevin Winter

5. Halála előtt fejezte be életművét

Goethe legfontosabb darabjának tartja az irodalomtörténet a Faustot. A nagy német író nem sietett az ikonikus mű elkészítésével, évtizedekig dolgozott rajta, míg végül 81 éves korában, nem sokkal a halála előtt készült el vele.

6. Világrekorder magyar nagyi

Sinka Brigitta, sakkmester idén nyáron döntötte meg a szimultán partik világrekordját. Ez önmagában is jelentős sportteljesítmény, de annak tükrében, hogy 87 évesen tette ezt, már különösen nagy bravúr. Sinka Brigitta évtizedeken keresztül „gyűjtötte" a partikat, az utolsó néhány száz mérkőzést az interneten keresztül vívta.

Sinka Brigitta sakkmester Schmitt Pál köztársasági elnökkel sakkozik Forrás: MTI/Soós Lajos

7. Kortársairól mesél

Az idén 85 éves Réz Pál nemrég fejezte be a Holmi című irodalmi folyóirat szerkesztését, és most látta elérkezettnek az időt, hogy Parti Nagy Lajos segítségével, anekdotákkal teli beszámolót adjon kortársairól, Déry Tiborról, Németh Lászlóról, Illyés Gyuláról, Tamási Áronról, Szabó Lőrincről, Weöres Sándorról és másokról.

8. Bálint gazda az egész országot tanítja

Bálint György, vagy ahogy mindenki ismeri Magyarországon, Bálint gazda idén ünnepelte 96. születésnapját. Magas kora nem akadályozza meg, hogy folytassa tevékenységét a kertészet népszerűsítése érdekében. Jó tanácsaival rendszeresen ellátja női magazinok olvasóit, sőt blogot ír a balintgazda.hu oldalon.

Bálint gazda elkötelezetten népszerűsíti a kertészkedést Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

9. Száz felett is színpadon

A holland származású osztrák Johannes Heesters 2011-ben halt meg 108 éves korában. A legidősebb színészként tartotta számon a világ, hiszen 107 éves korában még rendszeresen fellépett operettműsorával, Lehár Ferenc Maxim-dalát énekelte rendszeresen a közönség ünneplése közepette.

10. A Mount Everest meghódítója

A japán Yuichiro Miura 2003-ban 70 évesen lett a legidősebb ember, aki elérte a világ legmagasabb pontját, azaz a Mount Everestet. Rekordja azonban kétszer is megdőlt. Miura úr mégsem szomorkodott, ugyanis 2008-ban ő maga döntött csúcsot és rekordot 75 éves korában, 2013-ban 80 évesen pedig tovább javította saját bámulatos eredményét.