A nyugdíjasok foglalják el Európát

Vágólapra másolva!
Ma még csak egy világnap szól az idősekről, de kis túlzással nemsokára a kontinens jelentős része az övék lesz. 
Vágólapra másolva!

A jelenlegi demográfiai változások előrevetítik, hogy 2080-ra az európaiak és a magyarok közel 30 százaléka 65 év feletti lesz. Ez óriási változást jelent, hiszen most még 18 százalék az arányuk a lakosságon belül.

80 év felettiek aránya 2080-ban Forrás: Eurostat

Aki most olvassa ezt a cikket, az biztos, hogy akkor már ebbe a 30 százalékba tartozik, ha még él. Ilyen változások mellett azonban a nyugdíjrendszerek reformjára is szükség lesz. Ha minden változatlan maradna a jövőben, akkor két 65 év alattira (a csecsemőket is beleértve) egy nyugdíjas jutna.

Amerre néz, időseket lát

Magyarország lakosságának alakulása (a kék a 65-80 év közöttieket, a zöld a 80 év felettieket jelenti) Forrás: Eurostat

Jelenleg még csak a lakosság 18 százaléka 65 év feletti, míg 5 százaléka 80 éves is elmúlt. Ráadásul e korosztály helyzete Európában és Magyarországon, bár megnyugtató, de a társadalom egészét nézve kritikus. Az Eurostat jelentése szerint

a 65 év felettiek 19 százaléka van kitéve Magyarországon az elszegényedés és társadalmi kirekesztődés kockázatának.

Ami szomorú, de korántsem annyira, mint az, hogy

a 65 év alatt, amikor még munkából kellene megélni, a lakosság 36,3 százaléka félhet ugyanettől.

Ez utóbbi ugyanakkor egyben azt is jelenti, hogy nemcsak a nyugdíjrendszer szorul átalakításra, hanem alapvető, az egész társadalmat érintő változásra lesz szükség.