Már itthon is lehet környezetszennyezés nélkül vásárolni

zöld, csomagolásmentes, nopack
Az üzletpolitika szerint a lehető legrövidebb élelmiszerlánc a cél
Vágólapra másolva!
Budaörsön megnyílt Magyarország első csomagolásmentes üzlete, a Nopack. Céljuk a társadalmi érzékenyítés: olyan civil mozgalmak szellemében tevékenykednek, mint a méltányos kereskedelem, a tudatos vásárlás és a hulladékot nem is termelő életmód.
Vágólapra másolva!

Monostori-Kalovits Márk tulajdonos a megnyitón emlékeztetett rá: Magyarországon egy ember évente átlagosan 100 kilogramm csomagolóanyagot dob a szemétbe, és 200 kilogramm élelmiszer-hulladékot termel. A Nopack csapata ezen szeretne változtatni, és ezért hozták létre a boltot, amely „felelősen és etikusan működik, figyelembe veszi a termelők és a vevők igényeit és lehetőségeit, és odafigyel a társadalom és a környezet értékeire és óvja azt" – fogalmazott.

Itt az üzletpolitikában a lehető legrövidebb élelmiszerlánc a cél Forrás: noPack/Facebook

A Budaörs fő utcájában megnyílt üzletben többek között zöldségek, gyümölcsök, magvak, aszalványok, fűszerek, fűszernövények, természetes kozmetikumok, mézek és házi lekvárok, egészséges tésztafélék, teljes kiőrlésű péktermékek, fair trade kávék és teák, környezetbarát tároló edények kaphatók. Monostori-Kalovits Márk a helyi termékek fontosságát hangsúlyozta, hozzátéve, hogy azok mindig megbízható forrásból származnak és kiváló minőségűek. Kiemelte azt is, hogy a Nopack nemcsak a helyi gazdaságok mellett elkötelezett, hanem a fair trade kereskedelem mellett is, így a kávé és a tea beszerzésekor ezt is figyelembe veszik.

A Nopacknál szinte minden csomagolásmentes – emelte ki a tulajdonos. A vásárló mindig annyit vihet haza, amennyire valóban szüksége van, s ehhez magával hozott vagy itt vásárolt tárolóedényeket, különböző méretű üvegeket, kosarakat használhat. De a bolt közösségi tér is, ahol újrahasznosított és újragondolt bútorok fogadják a betérőt. Mint a tulajdonos hangsúlyozta, ez is fontos szempont volt a berendezéskor, s ha mégis szükség volt új darabra, annak ellensúlyozására fákat szeretnének ültetni a gyerekekkel közösen a város óvodáiban és iskoláiban.

A bolt ötletgazdája szólt arról is, hogy franchise rendszert szeretnének létrehozni, eddig 42 érdeklődő jelentkezett, és megkeresték őket Ausztriából, Romániából és Szlovákiából is.