Soros György nekiment Orbán menekültpolitikájának

Soros György
Soros Fund Management Chairman George Soros attends the Nicolas Berggruen Conference 'Europe in Crisis' in Berlin on October 30, 2012. AFP PHOTO/ POOL/Thomas Peter
Vágólapra másolva!
Európának felelősséget kell vállalnia a menekültkérdésben mutatott hiányosságaiért, és átfogó politikai megoldást kell kidolgoznia – írja legutóbbi jegyzetében Soros György. A magyar származású befektetési guru szerint nagy hiba volt, hogy az Európai Unió országai eddig nemzetállami szinten törekedtek megoldani a problémát. Soros egy hat pontból álló csomagot javasol, és meglátása szerint Orbán Viktor politikája igencsak káros az EU-ra nézve.
Vágólapra másolva!

Soros úgy véli, a menekültkrízis alapvetően kezelhető probléma lett volna, ha az EU tagállamai nem egymásnak feszülve, nemzetállami keretek között gondolkodtak volna a kérdésről. Az átfogó megoldás hiánya ugyanis pánikhoz vezetett nem csupán a menedékkérők, de a közvélemény és a döntéshozók körében is, és ennek végül a menekültek lettek a legfőbb áldozatai – derül ki a MarketWatchon megjelent írásból.

Globális megoldás

Egy ilyen széles körű program pedig nemcsak azt jelentené Soros szerint, hogy a menedékkérőket biztonságban, rendezetten és az európai kapacitásoknak megfelelően kell elhelyezni, hanem azt is, hogy a megoldásnak túl kell nyúlnia Európa határain. Jelen helyzetben a prioritást természeten Szíria jelentené, de a guru hangsúlyozza, hogy a máshonnan érkező menekültekről és migránsokról sem szabad megfeledkezni.

Az EU-nak az ENSZ vezetése alatt globális válaszra kell törekednie.

Egy ilyen megoldás ugyanis elosztaná a szíriai válság miatt kialakult terheket, de általában is lehetőséget teremtene egy globális standard kialakításához menekültügyben.

Pénz és szabadság

A Soros által javasolt 6 pontos csomag onnan indul, hogy az EU-nak éves szinten legalább 1 millió menedékkérőt kellene befogadnia a belátható jövőben. Ehhez azonban fair módon kell elosztani a terheket a tagállamok között.

Kritikus pont emellett a megfelelő finanszírozás. Soros szerint éppen ezért

az EU-nak 15 ezer eurót (4,7 millió forint) kellene fordítania mindegy egyes menedékkérőre

az első két évben a megfelelő lakhatás, egészségügyi ellátás és oktatási költségek biztosítására.

Az ehhez szükséges anyagi forrásokat pedig – érvel Soros – hosszú távú kötvények kibocsátásával is el lehetne érni, kihasználva a kiváló minősítésű hitelbesorolást.

Soros György, magyar származású milliárdos befektető saját 6 pontos javaslatcsomagot terjesztett elő Forrás: Business Insider

Az első pont végül tartalmaz egy érdekes, ám kifejtetlen javaslatot is. Soros szerint a menedékkérőknek és a tagállamoknak egyaránt biztosítani kellene, hogy kifejezzék preferenciáikat, a lehető legkevesebb kényszer mellett. Ez pedig a guru állítása szerint lényegében azt jelentené – Soros kifejezetten a siker alapfeltételének tekinti ezt –, hogy

a menekülteket ott kellene elhelyezni, ahová menni szeretnének.

Globális támogatás

A második pont szerint az EU-nak sokkal intenzívebben kellene támogatnia Libanont, Jordániát és Törökországot, ahol már 4 millió menekült tartózkodik. Ez elsősorban anyagi támogatást jelentene, mivel Soros szerint csak az alapellátások fedezéséhez fejenként 5 ezer euróra, vagyis összesen 20 milliárd euróra (6 ezer milliárd forint) lenne szükség, miközben a Törökországnak nyújtott segítség – annak ellenére, hogy nemrég megduplázódott – még mindig csak 1 milliárd euró.

A megfelelő segítséghez az EU-nak legalább 8-10 milliárdot kellene éves szinten a frontországok támogatására fordítania, ezt az USA-ból és a világ többi részéről érkező pénzek egészítenének ki.

Emellett pedig az EU-nak elő kellene mozdítania olyan speciális gazdasági zónák létrejöttét a régióban – beleértve Tunéziát és Marokkót is –, amelyek amellett, hogy vonzóak lehetnek a befektetők szemében, a helyieknek és a menekülteknek is segíthetnek munkához jutni.

Közös menekültügy

A harmadik javaslat szerint

az EU-nak sürgősen fel kellene állítania egy közös menekültügyi és migrációs hivatalt,

amely egységes rendszer alapján bírálhatná el a kérelmeket. Megelőzve a jelenlegi helyzet folytatását, amikor is Soros szerint a tagállamok elszeparált módon és sokszor következetlenül döntenek a kérelmekről. Amellett pedig, hogy ez a megoldás olcsóbb és hatékonyabb is lenne a mostaninál, tisztességes eljárást jelenthet azok számára is, akiknek végül nem fogadják be a kérelmét.

Migránsok várakoznak a berlini regisztrációs hivatal előtt Forrás: AFP/Kay Nietfeld

Biztonságos útvonalak

A negyedik pont értelmében a pánik csillapítása érdekében sürgősen ki kellene alakítani a biztonságos útvonalakat Olaszországból és Görögországból a célországokig. A következő logikai lépés pedig a frontországokba való biztonságos eljutás megteremtése lenne, és az ENSZ-szel együttműködve már ezen államokban – elsősorban Törökországban – megkezdődhetnének a menekültügyi eljárások.

Globális standardok kialakítása

Az ötödik pont szerint az EU-nak olyan eljárásbeli és pénzügyi megegyezésre kell jutnia, amely felhasználható a globális standardok kialakításánál.

Civil szervezetek támogatása

Végül a hatodik pontban Soros kijelenti, hogy az évi egymillió ember befogadása nem működhet a civilszervezetek, az egyházak és az üzleti világ támogatása nélkül. Ez pedig nem csupán anyagi támogatást, de humán és technológiai erőforrások bevetését is jelenti a migránsok és a szponzorok hatékony összekapcsolása érdekében.

Orbán dönti romba az EU-t?

Soros végül kiemeli, hogy Orbán Viktor szintén egy hatpontos javaslattal állt elő nemrégiben. Keményen bírálva Orbánt, a guru kiemeli, hogy

a magyar miniszterelnök alárendeli a menedékkérők jogait a határok védelmének, ami azzal fenyeget, hogy megosztja és romba dönti az Európai Uniót,

mivel elutasítja azokat az értékeket és szabályokat, amelyek mentén az EU-nak működnie kellene.

Ezzel szemben – érvel Soros – az EU-nak egy valóban európai menekültpolitikára van szüksége, amely pontot tesz a pánik és a szükségtelen emberi szenvedés végére.