Ilyen gazdag még soha nem volt a világ

gazdagok
címlapi
Vágólapra másolva!
Soha még nem volt olyan gazdag a világ lakossága mint tavaly, azzal a szépséghibával, hogy a vagyon szélsőségesen egyenlőtlenül oszlik meg. Az Allianz biztosító társaság 53 országra kiterjedő Global Wealth Report című felmérése szerint a magánháztartások bruttó pénzügyi vagyona tavaly 7,4 százalékkal 136 ezer milliárd euróra emelkedett.
Vágólapra másolva!

"Ebből háromszor is ki lehetne fizetni a világ összes országának államadósságát" - mondta Oliver Bäte, az Allianz vezérigazgatója, de mindjárt hozzátette, hogy a vagyon továbbra is rendkívül egyenlőtlenül oszlik meg.

"A vizsgált 53 országban a lakosság szegényebb felére átlagban csupán az összvagyon 5 százaléka jut" - mondta az Allianz vezérigazgatója.

Forrás: Flickr/Jeff Belmonte

Európa még küzd a válságtól

Míg Amerikában és Ázsiában a bankbetéteken, a különféle értékpapírokon és biztosításokon kívül a részvényekben fekvő vagyon is nő, Európában a háztartások már a harmadik éve szabadulnak részvénybefektetéseiktől, jelezve, hogy

Európának még nem sikerült feldolgoznia a válságot.

Svájc vs. Nagy-Britannia

A leggazdagabbak a svájciak, ahol egy háztartás pénzügyi vagyona átlagban 157 ezer euró, vagyis több mint 48 millió forint. A második helyen 139 ezer euróval az Egyesült Államok áll, majd erősen leszakadva Nagy-Britannia következik 86 ezer euróval.

A svájciaknak van a legtöbb megtakarításuk, de ők vannak a legjobban eladósodva is Forrás: Porsche

Az eladósodottságban is Svájc vezet, itt egy háztartás 80 860 euróval tartozik, szemben a 19 600 eurós átlaggal.