Létszámleépítés lehet a NAV-nál év végéig

Vágólapra másolva!
Most világították át az adóhatóságot, változások jönnek.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) átszervezésével kapcsolatban Varga Mihály a Kossuth rádió 180 perc című műsorában elmondta, hogy a hivatal hatékonyabbá vált, több bevétel folyt be a tervezettnél, de hosszú évek óta nem világították át, hatékonyan működik-e.

Létszámtöbblet van

Ezt a munkát végezték most el, a tanulságokat hasznosítva kezdik el az átalakítást. Kifejtette, hogy a vizsgálat szerint jelentős a létszámtöbblet, összevetve például az osztrák vagy a portugál szervezettel. Így lehetséges a létszámleépítés vagy a belső átcsoportosítás, hogy többen foglalkozzanak adóellenőrzéssel.

Év végéig átalakítanák

Varga Mihály azt reméli, hogy december végéig lezárul az átalakítás, és januártól már az új rendszerben működhet a NAV. Példaként említette, hogy nincs szükség regionális szintre, a központ és a megyei szervezetek el tudják látni a feladatot. Az átalakítások egy részéhez kormányzati vagy parlamenti döntésre lesz szükség, mondta a nemzetgazdasági miniszter.