Nem adnak el szögesdrótot a magyaroknak

migráns, drótkerítés, kerítés, Zákány
Katonák ideiglenes határzárat építenek a horvát-magyar határon, Zákány közelében
Vágólapra másolva!
Egy német cég nem hajlandó a magyar kormánynak pengés drótot szállítani. A cég vezetői szerint a drót nem határőrizetre lett kitalálva, túl veszélyes, akár halálos sebet is okozhat. Mióta napvilágot látott, hogy nem szállítanak a magyar kormánynak sok pozitív visszajelzést kaptak, de érkezett néhány gyűlölködő email is.
Vágólapra másolva!

A magyar kormány menekültpolitikája miatt egyáltalán nem szállít pengés drótot Magyarországra a Mutanox. A magyar megrendelés visszadobásával félmillió eurót (157 millió forintot) bukik a cég – írta az angol Metro, amit a HVG szúrt ki.

Halálos sebet ejthet

A magyar határon épült kerítés és drótakadály az Orbán-kormány menekültpolitikájának szimbóluma lett. A Mutanoxtól több ezer henger drótot rendelt Magyarország. A Mutanoxtól tulajdonosa, Talat Deger a Huffington Post Germanynek azt nyilatkozta, hogy

Orbán Viktor szerinte visszaél a speciális dróttal, amely jóval veszélyesebb az egyszerű szögesdrótnál, mert akár halálra is sebezhet valakit

– írja a lap.

Katonák ideiglenes határzárat építenek a horvát–magyar határon egy hasonló dróttal Forrás: MTI/Varga György

A cég tulajdonosa szerint a drótot betörők és tolvajok ellen tervezték, és nem az életüket féltő emberek megállítására.

Átláthatatlanul választott a kormány

Egy másik, neve elhallgatását kérő német cég is indult a magyar kormány szögesdrót-kiírásán, írja a Die Welt. A cég vezetője a lapnak azt nyilatkozta,

a magyar kormány nagyon gyorsan, és teljesen átláthatatlanul választott az ajánlatok közül.

Végül tőlük nem rendeltek, de utólag visszanézve már nem is bánja. "Drótba gabalyodott gyerekek, az szégyen!" - mondta.

Sok volt a pozitív visszajelzés

A Mutanox vezetői a Westdeutsche Zeitungnak egyébként azt nyilatkozták, körülbelül 400 emailt kaptak, mióta a sajtóban napvilágot látott, hogy visszautasították a magyar kormány ajánlatát. A legtöbb levél pozitív volt, mondták, de akadt azért néhány gyűlölködő üzenet. Volt, aki ingyenélő bevándorlónak nevezte, és megfenyegette őket, hogy "le lesznek húzva a budin".