Fontos határidő közeleg az astrások életében

Átlagosan 15 százalékkal drágult a kgfb idén
Vágólapra másolva!
Azoknak, akiknek az Astra biztosítónál van kötelező gépjármű-felelősségbiztosításuk, csak szeptember 30-ig van lehetőségük arra, hogy másik biztosítóhoz szerződjenek. Az érintetteknek szeptember 27-ig csak a fele szerződött át, az új kötések átlagdíja 20 százalékkal magasabb.
Vágólapra másolva!

Szeptember 27-e, vasárnap estig az érintetteknek mindössze 48 százaléka élt azzal a lehetőséggel, hogy a visszavont engedélyű Astránál kötött kötelező biztosítását közös megegyezéssel felmondja, és október elsejei hatállyal egy másik biztosítónál kösse meg, figyelmeztet közleményében a Netrisk.hu. (Az adat a biztosításközvetítő portálnál kezelt astrás kgfb-szerződésekre vonatkozik, ez az Astránál kötött összesen mintegy 160 ezer kgfb-szerződés 15 százaléka.)

Mivel a felmondásoknak 2015. szeptember 30-ig, azaz szerdáig kell beérkezniük, a még várakozóknak kevesebb mint három napja maradt, hogy lépjenek.

Bajba kerülhet, aki marad

"Minden Astra-kötelezővel rendelkező autósnak azt ajánljuk, hogy feltétlenül éljen a lehetőséggel, és vigye át másik biztosítóhoz a kgfb-szerződését. Aki nem így tesz, igen nehéz helyzetbe kerülhet: a jogszabályok értelmében ugyanis károkozás esetén a károsult közvetlenül a károkozótól is követelheti a kár esetenként milliós nagyságrendet is elérő összegét" – figyelmeztet Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója.

Nem érdemes az Astránál maradni

Az új szerződések díja magasabb

Azoknak, akik átszerződtek, 35 százaléka vagy olcsóbban, vagy hasonló díj mellett kötötte meg új szerződését. Összességében persze, ahogy az várható volt, 20 százalékkal magasabb lett az új kötések átlagdíja, ám mivel az Astra jellemzően alacsony díjakat kínált, az átkötések 23 300 forintos átlagos szintje sem tekinthető kiemelkedőnek. Az eddig megkötött új szerződések 67 százaléka öt biztosítóhoz kerül: a legtöbbet eddig a KÖBE gyűjtötte be, őt követi a Wáberer Hungária (korábbi nevén: Wabard), a Genertel, a Signal és a Posta.