Az exportfejlesztésről indul képzés

TÁRGY EGYÉB TÁRGY konténer munkagép Szolnok, 2009. március 10.
Egy rakodógép konténert emel le az első kínai tehervonatról, amely megérkezett a Szolnoki Logisztikai Központba (SZLK). A Sanghajból indult szerelvény 16 kocsija a Samsungnak, két kocsija a Vo
Szolnok, 2009. március 10. Egy rakodógép konténert emel le az első kínai tehervonatról, amely megérkezett a Szolnoki Logisztikai Központba (SZLK). A Sanghajból indult szerelvény 16 kocsija a Samsungnak, két kocsija a Volkswagennek és 4 kocsija pedig a Good Yearnak szállított alkatrészeket. A szerelvény a 12 ezer kilométeres utat két hét alatt tette meg, ez teherhajóval mintegy két hónapba telt volna. Ebben a hónapban még három szerelvény érkezik és azt követően a tapasztalatok alapján döntik el, hogy folyamatos lesz-e a vasúti szállítás Kínából Szolnokra. MTI Fotó: Mészáros János
Vágólapra másolva!
Exportfejlesztési képzés-sorozatot indított a Magyar Nemzeti Kereskedőház kis- és középvállalkozásoknak. A program jelentős része interaktív, így lehetőség lesz saját exportstratégia összeállítására is.
Vágólapra másolva!
A magyar kkv-knak érdemes exportfejlesztést tanulni Forrás: MTI/Mészáros János

Hat nap, 30 szakember

Az Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) hetedik alkalommal indítja el az Exportakadémia nevű tréning-sorozatot.

A képzésen külkereskedelmi szakemberek, sikeres exportőrök, trénerek és az MNKH vezető munkatársai osztanak meg gyakorlati ismereteket

a külpiaci tevékenység, a hozzá kapcsolódó marketing, piacfelmérés, finanszírozás, illetve külkereskedelem-technika területéről. A mostani képzés hat napján csaknem 30 szakember osztja meg tudását és szakmai tapasztalatait. A program jelentős része interaktív és gyakorlatokra épül, így egyebek mellett lehetőség nyílik saját exportstratégia összeállítására is.

Támogatás az exportfolyamatban

A kereskedőház célja, hogy komplex, egyablakos szolgáltatáscsomaggal segítse a magyar kkv-kat exporttevékenységük fejlesztésében. Ennek egyik, hatékony és a cégek körében sikeres eleme az Exportakadémia, hiszen a tanácsadástól a nemzetközi partnerkeresésen át a célzott üzletember-találkozók megszervezéséig a teljes exportfolyamatban támogatást tud nyújtani - mondta Kun Gábor, a MNKH vezérigazgató-helyettese. Az elmúlt években csaknem 100 kkv vezetője végezte el a képzést, a cégek nagy része már jelentős exportaktivitást folytat - közölte az MNKH.