Lefújták az árak emelkedését 2015-re

pénz, forint, pénztárca, Önnek is pár ezresébe kerülhet Matolcsy tévedése cikhet
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank szeptemberi Inflációs jelentésében tartósan alacsony inflációs környezettel számol, a jegybanki szakértők szerint a fogyasztóiár-index a korábban feltételezettnél mintegy fél évvel később, csak 2017 második felében közelítheti meg a 3 százalékos középtávú inflációs célt.
Vágólapra másolva!

Az Inflációs jelentés szerint a gazdasági növekedésben egyre markánsabb szerephez jut a belföldi kereslet élénkülése.

Az alacsony infláció, illetve jövőre az szja kulcsának csökkentése növeli a háztartások rendelkezésére álló jövedelmét.

A szeptemberi jelentésben a háztartások fogyasztásának bővülését 2015-ben 3,3 százalékra várják az MNB elemzői, júniusban még 3,2 százalék volt a várakozás. Jövőre a lakossági fogyasztás 3,2 százalékkal nő a korábban várt 3,0 százalék helyett.

Zéró

Az Inflációs jelentés fő számai szerint

az MNB 0 százalékos inflációval számol 2015-ben,

miközben az előző jelentésben még 0,3 százalékos éves átlagos inflációt jelzett előre. A jövő évi inflációra vonatkozó várakozását pedig tovább csökkentette az MNB 1,9 százalékosra, miután a prognózis szerint júniusban még 2,4 százalékosra várták.

Az MNB elemzői úgy látják, az infláció idén és jövőre is azért marad el érdemben a középtávú céltól, mert rendkívül kedvező a globális költség-környezet és a gazdaságban továbbra is szabad kapacitások maradnak fenn.

Az inflációs előrejelzés legyezőábrája Forrás: MNB

Az idei év végéhez közeledve már némileg erősödhet az infláció, később pedig a lakossági fogyasztás folytatódó élénkülésével, a béremelkedés erősödésével már az évek óta stabilan alacsony inflációs alapmutatók is emelkedhetnek. Az infláció emelkedése azonban elhúzódó folyamat lesz az MNB szerint.

3-4 százalékos keresetnövekedést várnak

Az előrejelzés szerint a keresetek idén 3,2, jövőre 3,7 százalékkal emelkednek a nemzetgazdaság átlagát tekintve, a versenyszférában azonban ennél nagyobb, 3,5, jövőre pedig 4,2 százalékos bruttó keresetemelkedés várható. A feszesebb munkapiac, a nagyobb vállalati jövedelmezőség és a termelékenység javulása egyaránt a reálbérek emelkedését okozzák.

A bérek növekedését várják az MNB-nél Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A reáljövedelem az MNB számításai szerint a korábban feltételezettnél jobban, az idén 3,1 helyett 3,4, jövőre a korábban várt 2,6 százalékkal szemben 2,9 százalékkal nő a jövedelemadó csökkentésének hatását is figyelembe véve.

Nő a foglalkoztatottság, csökken a munkanélküliség

A munkaerőpiacon is a kedvező folyamatok folytatódására számítanak a jegybank szekértői, a közmunkaprogramok mellett a versenyszférában is létszámbővülés várható. A foglalkoztatottság az idén 2,8, jövőre 2,4 százalékkal nő, amiből a versenyszférára 2,0, illetve 1,1 százalék jut. A munkanélküliség pedig az idei 6,8 százalékosról 6,2 százalékosra csökken 2016-ban.

A következő negyedévekben folytatódhat a hazai gazdaság növekedése

és idénre 3 százalékot meghaladó növekedés várható. A finanszírozási – főként EU – források szűkülésével, valamint bázishatások miatt 2016-ban 2,5 százalékra mérséklődik a növekedés üteme. A jövő év második felétől a gazdasági növekedés ismét gyorsulhat a hitelezési aktivitás erősödésének, az EU-források újra növekvő lehívásának és a külső kereslet élénkülésének köszönhetően – jósolták a jegybank szakértői. A beruházásokban szerkezeti átalakulás várható, a hangsúly a magánberuházások felé tolódik el.