Beszállt az állam a patinás ruhagyárba

styl ruhagyár
Vágólapra másolva!
Befejeződött a szombathelyi Styl Ruhagyár Rt. egy évtizeden át tartó felszámolása, az épületeket és termelő berendezéseket a szakmai befektetőkből álló Styl Fashion Kft. vásárolta meg a felszámolótól, - a szombathelyi önkormányzat bevonásával - jelentős állami támogatással.
Vágólapra másolva!

A Styl Fashion Kft-ben a májusi tőkeemelés után 45 százalék tulajdonrésze van a német Texbet GmbH-nak, 26 százaléka a magyar P+K Tex Kft.-nek és 25 százaléka Szombathely önkormányzatának, 4 százaléka a társaság három vezetőjének, mondta el Günter J. Leibold, a cég ügyvezetője.

Az önkormányzat az államtól gazdaságfejlesztés címén, kifejezetten a Styl munkahelyeinek megőrzésére kapott tavaly decemberben 1,47 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást,

amelyet szerződés alapján az új cég rendelkezésére bocsátott. Az összeg kétharmadából vásárolták meg a Styl vagyonát, harmadát pedig a vállalkozás működtetésre fordítják vállalva, hogy legalább három évig nem lesz a cégnél csoportos létszámleépítés, és nem adhatják el a megvásárolt ingatlanokat sem, sőt jelentős fejlesztéseket hajtanak végre.

Állami pénzből

Molnár Miklós, Szombathely alpolgármestere azt mondta: az önkormányzat számára komoly kihívást jelentett az állami forrás miatt a támogatási szerződésben rögzített garanciák és a társaság működőképességének egyidejű biztosítása.

A támogatási összeget az újonnan létrehozott Styl Fashion Kft.-be ázsiós tőkeemelés formájában helyezték el, a jegyzett tőke emelése mellett az átadott vagyon egy része tőketartalékba került.
Hozzáfűzte:

így a társaság a tőketartalékból tudta finanszírozni a támogatási szerződésben rögzített ingatlan- és eszközvásárlást, ami elengedhetetlen volt a további működéshez,

a tőketartalék pedig a hosszú távú működőképességet, a forgóeszköz beszerzést garantálja. Az önkormányzat 25 százalékos tulajdoni részesedése biztosítja a kontrollt, de garantálja a piaci szerepléshez szükséges viszonylagos önálló menedzsmentet.

Az állam Szombathelyen keresztül 1,5 milliárdot tett a Stylbe Forrás: Styl

Létszámleépítés nem lehet

A konstrukcióba garanciális elemeket is beépítettek, három éven belül a cég nem hajthat végre csoportos létszámleépítést és később is csak az önkormányzat egyetértésével kerülhet sor erre. A társasági szerződés módosításához is az önkormányzat egyetértésére van szükség, a cég felügyelőbizottságának elnöke az önkormányzat delegáltja, és kisebbségi tulajdonosként az önkormányzat pótbefizetésre nem kötelezhető - ismertette az alpolgármester.

Óvodát is építenek

Günter J. Leibold közölte: terveik szerint a következő három évben 2,2 millió eurót fordítanak majd új gépek beszerzésére, a dolgozók képzésére és munkakörülményeinek javítására, a várossal egyetértésben építenek egy óvodát és egy tanműhelyt is.

Az ügyvezető igazgató szerint a Styl Fashion Kft. legnagyobb versenyelőnye a magas minőség és megbízhatóság, amely eddig jellemző volt a Stylre. Ezért ragaszkodtak az iparágat sújtó nehézségek ellenére a megrendelők a felszámolás idején is a ruhagyár termékeihez.

Nullszaldót terveznek

A gyárban jelenleg öt szalagon termelnek egy műszakos munkarendben, évente 100 ezer férfi zakót, 90 ezer nadrágot és 60 ezer női felsőruházati terméket gyártanak. A következő három évben évente 3-3,5 milliárd forint árbevételre számítanak,

2017-2018-ig a beruházások miatt pozitív nulla eredményt terveznek.

Arra a kérdésre, hogy várható-e a cégnél bérfejlesztés, Günter J. Leibold azt válaszolta: a termelési költségeket a versenyképesség megtartása miatt jelentősen nem növelhetik, ezért jelentős béremelésre most nincs lehetőségük. Elmondta, szeretnének tovább javítani a munkakörülményeken, ragaszkodnak az édesanyák számára könnyebbséget jelentő egy műszakos munkarendhez.

Nem kell bezárni a Styl Rt. gyáráthttp://www.origo.hu/gazdasag/hirek/vallalatihirek/20050204nemkell.htmlNövelte nyereségét a Stylhttp://www.origo.hu/gazdasag/hirek/vallalatihirek/20030213novelte1.html