Kamatdöntés és inflációs jelentés a téma az MNB-ben

Orbán 5 év értékelő Matolcsy
Vágólapra másolva!
Kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, amely megtárgyalja az inflációs jelentés végleges verzióját is, amit majd csütörtökön tesznek közzé. Elemzők szerint aligha változik a jegybanki alapkamat most érvényes, 1,35 százalékos szintje.
Vágólapra másolva!

Kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ám elemzők szerint

aligha várható, hogy a testület változtatna az alapkamat most érvényes 1,35 százalékos szintjén.

Fontos változás azonban, hogy az MNB-nél szerdától az alapkamat a kéthetes betét a helyébe lépő háromhónapos fix kamatozású betét kamatszintjét határozza meg.

Vége a kamatcsökkentési ciklusnak

Matolcsy György jegybankelnök júliusban jelentette be a kamatcsökkentési ciklus végét, és azt, hogy a következő években hosszan tartó, laza monetáris politikára rendezkedik be a jegybank. Azóta inkább a következő kamatemelés időzítését találgatta a piac.

Matolcsy György már bejelentette a kamatcsökkentési ciklus végét Fotó: Bielik István - Origo

A Monetáris Tanács megtárgyalja az inflációs jelentés végleges verzióját is, amit csütörtökön publikálnak majd. A Morgan Stanley elemzői szerint az MNB új negyedéves becslése az eddigi prognózisban szereplőnél alacsonyabb inflációt és lassabb gazdasági növekedést vetít majd előre.

Kisebb infláció és GDP-növekedés?

A JP Morgan elemzői pedig azt jósolták hétfői prognózisukban, hogy az MNB valószínűleg 2015-re és 2016-ra is lefelé módosítja növekedési és az inflációs előrejelzését:

a 2016-os átlagos inflációra szóló előrejelzést várhatóan 2,4-ről 2,2 százalékra csökkentik,

míg a GDP-növekedés ütemét 3,3 százalékról 3 százalék környékére.