Kétszázmilliót tolnak a telekocsizásba

blablacar telekocsi
Vágólapra másolva!
A Magyarországon is jelen lévő BlaBlaCar 200 millió dollárnyi (közel 55 milliárd forint) tőkét von be. Megindulhat az ázsiai és latin-amerikai piacok bevétele.
Vágólapra másolva!

200 millió dollárnyi tőkét fektet az Insight Venture Partners, az Edge Capital és a Vostok New Ventures a világ legnagyobb telekocsi vállalkozásába, a BlaBlaCar-ba - olvasható a vállalati kommünikében. A közel 55 milliárd forintnyi tőkét a társaság új piacokra való belépésre, ott pedig, ahol már jelen van, a keresletnövekedés kielégítésére fordítja.

Nagyban játszanak

Az első nagyobb tőkebevonás 2014 júliusában történt, akkor 100 millió dollárnyi forrást vontak be. A telekocsi cég először Németország, Kelet-Európa - köztük Magyarország - és Mexikó irányába kezdett terjeszkedni.

Felvásárolta többek között a hazai AutoHop-ot 2015 tavaszán.

A francia vállalkozásnak eddig több mint 20 millió tagja van 19 országban. Három kontinensen vannak jelen, és hét új országban jelentek meg. Olyan nagy piacokat vettek be, mint a török és az indiai.

A szolgáltatás összeköti a városok közötti azonos irányba igyekvő autósokat és utasokat. Forrás: BlaBlaCar

Dobjuk a közösbe

A mostani közel 55 milliárdos tőkeinjekcióból jut pénz a brazil, több ázsiai és latin-amerikai országba történő belépésre. A szolgáltatás összeköti a városok közötti, azonos irányba igyekvő autósokat és utasokat, így mindkét fél pénzt takaríthat meg utazási költségeik megosztásával. A modell a közösségi gazdaság (sharing economy) egyik úttörőjévé kezd válni.

Travis Kalanick, az Uber közösségi sofőrszolgálat alapítója, aki félelemben tartotta a telekocsizókat. Forrás: Chris Ratcliffe/Bloomberg

Féltek a végkimeneteltől

A zugtaxizás a telekocsis vállakozókat is aggasztotta.

Sokáig nem lehetett tudni, vajon egy kalap alá veszik-e a telekocsizókat az új jogszabály megalkotói az Uberrel és a WunderCarral.

Itthon július 7-én hirdették ki az új taxisrendeletet, amely szinte teljesen ellehetetleníti az alkalmi taxizást. Az új szabályozás szerint a cég tevékenysége személyszállításnak minősül, de nyugati - tagországi szintű – szabályozással ellentétben nem került betiltásra. A telekocsizás nem a proftiszerzésről, hanem a költségmegosztásról szól, így ezt külön kezelték a magyar döntéshozók.