Az egészségügyisek a harmadát sem keresik annak, amit a pénzügyesek

egészségügy korterem folyosó kórház
Nagykanizsa, 2013. január 11. A Kanizsai Dorottya Kórház szülészeti osztályán egy nővér sétál a folyosón Nagykanizsány 2013. január 11-én. Az egészségügyi intézmény az Év kórháza-díj szavazáson az infrastruktúra kategóriában lett győztes. A Házipatika.com által nyolc éve alapított Év kórháza-díj odaítéléséről maguk a betegek dönthettek egy két hónapon át tartó internetes szavazáson, amelyen az állami finanszírozással működő fekvőbeteg-intézményeket értékelték. Öt kategóriában szavazhatott a közönség. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
2015. január–júliusban 3,5 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A júliusi keresetnövekedésre hatással volt a fegyveres testületek illetményemelése és a szociális területen dolgozók részére kiegészítő pótlék bevezetése. Legjobban a pénzügyi, legrosszabbul az egészségügyi szektorban kerestek az emberek.
Vágólapra másolva!

2015. január–júliusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 243 400 forint volt, írja jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

160 ezer volt a nettó

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 159 400 forint volt. 2015-ben a családi kedvezmény igénybevételének szabályai csak kismértékben változtak, ez számottevően nem befolyásolta a nettó keresetek átlagindexét. Ugyanakkor

a kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 166 200 forintra becsülhető.

A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 255 900 forint volt.

Az egészségügyben volt a legalacsonyabb

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (501 600 forint),

a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén pedig a legalacsonyabbak (145 900 forint).

Created with Highcharts 4.0.4%A bruttó keresetek alakulása(2011. január=100,0)012011020304050607080910111201201202030405060708091011120120130203040506070809101112012014020304050607080910111201201502030405060710011012090130
2015 07
Nemzetgazdaság összesen: 116,2%

A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 192 ezer fő – az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, összege átlagosan 9800, illetve 9300 forint volt.

3,5 százalékos emelkedés

2015. január–júliusban az előző év azonos időszakához képest a kereseteket terhelő járulékok és a személyijövedelemadó-szabályok változatlansága miatt a nettó és

a bruttó keresetek egyaránt 3,5 százalékkal emelkedtek.

A közfoglalkoztatottak átlagkereseti adatait figyelmen kívül hagyva a nemzetgazdaságban 3,5, ezen belül a vállalkozásoknál 3,6, a költségvetés területén 3,0, a nonprofit szervezeteknél pedig 3,3 százalékkal nőttek a keresetek.

Bónusz nélkül

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek – 0,1 százalékponttal – kisebb ütemben emelkedtek, mint a keresetek. A munkajövedelem 3,4 százalékkal volt magasabb. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,9 százalék volt.