A hatóság hivatalosan nem tud a Közgép felmentéséről

Közép, sport szponzoráció, sport pálya, műfű
Felcsút, Puskás Akadémia, Pancho, mészáros lőric, kft, közgép, molino
Vágólapra másolva!
A Közbeszerzési Hatóság alelnöke a sajtóból értesült a Közgépet érintő bírósági végzésről, amelyet még meg sem kapott.
Vágólapra másolva!

A Közbeszerzési Hatóság csütörtök estig nem kapta meg a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság végzését, derül ki az alelnök, Rigó Csaba Balázs pénteki nyilatkozatából. Mint írja, a hatóság csak szerda késő délután

„a közigazgatási és igazságszolgáltatási eljárással szöges ellentétben álló” módon a Közgéptől és a sajtóból értesült

arról, hogy a bíróság a per jogerős befejezéséig felfüggesztette a Közbeszerzési Döntőbizottság tiltó határozatát.

Ismét pályára léphet a Közgép Fotó: Origo

A Közgépet három évre zárták ki a közbeszerzésekről, mert hamis adatot szolgáltatott a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő fejlesztésére kiírt tenderen – ezt az eltiltást függesztette most fel a bíróság.

Betartják a törvényeket

A Közbeszerzési Döntőbizottság a végzés szabályszerű kézbesítését követően

a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően fog eljárni,

közölte Rigó Csaba Balázs. Az alelnök szerint „fontos leszögezni”, hogy nem a Közbeszerzési Döntőbizottság állapította meg a Közgép hamis nyilatkozattételének tényét, hanem a közbeszerzési eljárás ajánlatkérője. Az ajánlatkérő Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság helyett az Első Magyar Közbeszerzési Tanácsadó Zrt. járt el az érintett tenderen.

Simicska Lajos örül

„Nagyon örülök, hogy bizonyos területeken a dolgok alapvetően úgy működnek, ahogyan egy jogállamban működni kell” – mondta Simicska Lajos a Klubrádiónak.

Az alelnök azzal zárta nyilatkozatát, hogy nem a Közbeszerzési Döntőbizottság határozata miatt zárták ki három évre a Közgépet, hanem a hatályos törvények miatt.

A Közgép és Simicska Lajos kálváriájáról bővebben itt és itt olvashat.