Az ilyen bejelentéseket szeretjük igazán

Microsoft
REDMOND, WASHINGTON - JULY 17: The Visitor's Center at Microsoft Headquarters campus is pictured July 17, 2014 in Redmond, Washington. Microsoft CEO Satya Nadella announced, July 17, that Microsoft will cut 18,000 jobs, the largest layoff in the company's history. (Stephen Brashear/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Azok a befektetők, akik értékalapon és hosszú távon szeretnek befektetni, és pénzügyek terén is fontos számukra a kiszámíthatóság, illetve a folyamatos pénzáram, na azok kapják fel igazán a fejüket a Microsoft legfrissebb bejelentésére, tudniillik a vállalat osztalékot emel.
Vágólapra másolva!

A technológiai óriás igazgatótanácsa a keddi napoin 16 százalékos osztalékemelésről döntött, ami azt jelenti, hogy a negyedévente kifizetésre kerülő osztalék mértéke 5 centtel 36 centre emelkedik. A kifizetésre december 10-én kerül majd sor, előtte pedig rendelkezni kell már a részvénnyel.

A bejelentés hatására a Microsoft részvények a keddi zárás utáni kereskedésben fél százalékkal kerültek feljebb azután, hogy a napot eleve 2,18 százalékos emelkedéssel nyugtázták.

A Microsoft részvények árfolyammozgása a 2009-es mélypont óta Forrás: Investing.com