A pénzpiaci alapokat szerettük leginkább augusztusban

sakk stratégia befektetés
Vágólapra másolva!
Alig változott a befektetési alapok által kezelt vagyon nagysága augusztusban - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint összességében 15,9 milliárd forint tőke távozott az alapokból augusztusban, míg a hozamokat is figyelembe véve 3,2 milliárd forinttal, 0,06 százalékkal csökkent az összvagyon. A hónap végén a Bamosz-tagok 5643 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.

A szövetség úgy véli, hogy a magyar piac sem tudta kivonni magát a fejlett, valamint a fejlődő világ tőzsdéinek jelentős esése alól.

Pénzpiaci alapok voltak a legkedveltebbek

A legtöbb pénz a pénzpiaci alapokba érkezett, összesen 32,3 milliárd forint. A kategória vagyona 2,5 százalékkal, 1374 milliárd forintra nőtt.

A legnagyobb tőkekivonást a kötvényalapok szenvedték el múlt hónapban, 20,5 milliárd forint távozott ebből a termékkategóriából. Elsősorban a hazai kötvényalapokból vettek ki pénzt, így a vagyon 1,1 százalékkal, 1248 milliárd forintra csökkent.

A vegyes alapokba 5,4 milliárd forintnyi tőke áramlott be, amely a harmadik legmagasabb érték. A hozamokkal együtt azonban a vagyon 0,6 százalékkal csökkent, 760 milliárd forintot tett ki a hónap végén.

A részvényalapokba 1,5 milliárd forintnyi friss pénz érkezett, azonban a negatív hozamok jelentősen csökkentették a részvényalapok vagyonát, amely 4,7 százalékkal, 268 milliárd forintra mérséklődött.

A tőkevédett alapokból 1,6 milliárd forint tőke távozott augusztusban, a hozamok ezen egyáltalán nem tudtak javítani, így az alapkategória vagyona 1,3 százalékkal csökkent, 481 milliárd forint volt a hónap végén.

Az abszolút hozamú alapokból 13,7 milliárd forintot vontak ki a befektetők, a vagyon 1,4 százalékkal, 711,5 milliárd forintra csökkent.

A származtatott alapokba 3,8 milliárd forintnyi friss tőke érkezett és a hozamok is jól alakultak, így a kategória ebben a hónapban is kiugróan teljesített, meghaladva a 20 százalékos növekedést. A szövetség megjegyezte ugyanakkor, hogy ez a kategória egyelőre a kezelt vagyon kevesebb mint 1 százalékát adja - mintegy 56 milliárd forint -, ezért lehet nagymértékű a változás.

Az ingatlanalapoknál szintén tőkebeáramlás volt, amelynek nagysága 6 milliárd forint. A vagyon 0,3 százalékkal nőtt, megközelítette a 503 milliárd forintot.