Részlet egy facebook bejegyzésből: Tudod miről beszélgetnek a könyvelők mostanában...?

Vágólapra másolva!
„... remélem, a Ti nyaratok is jól telt. Mi már megvettük a srácok iskola kezdéséhez szükséges dolgokat. Ma újra leültem a gép elé kicsit, hogy visszaszokjak a munkába, megnyitottam a jó kis könyvelő programomat, szinte már hiányzott... Gondolom, te is fokozatosan újra kezded felvenni a fonalat a saját üzletedben. 
Vágólapra másolva!

Elképesztő, hogy rohan az idő. Mindjárt év vége. Számítok rá, hogy idén is meg fogjátok kérdezni tőlem, milyen tanácsaim vannak a társasági adótok csökkentésére. Ahogy máskor, most is kerestem már lehetőségeket és képzeld, végre találtam is egy izgalmas programot. Szeptember 17-én délután, a Lurdy-ban, Tao rendezvény. Tudod, társasági adó és adó optimalizálás. Azt olvastam, hogy több más szakértő mellett igazságügyi adó-, és járulékszakértők is lesznek, akik előadásokat tartanak. Központi téma a társasági adózás lesz. Éppen olyan mikro vállalkozások vezetőinek és tulajdonosainak érdekes ez a téma, akik az én ügyfélköröm nagy részét képezik. Minden év vége előtt faggattok a tuti megoldásokért. Hát most megkapjuk a válaszokat. Ja, azt még nem is mondtam: az utolsó órában interaktív lesz a program, kötetlen beszélgetés keretében lehet kérdezni a szakértőket.

Szóval szeptember 17. 16 óra Lurdy. Hány jegyet rendeljek?...”