Akik Kínában is nyugodtan alszanak

IKEA, ágy, befektetés, piac, növekedés
IKEA áruház belülről
Vágólapra másolva!
Nem hatja meg különösebben a kínai gazdaság gyengélkedése az IKEA-t, a világ legnagyobb bútorforgalmazója éppen a kínai piacból profitált a legnagyobbat az elmúlt egy évben. 
Vágólapra másolva!

A kínai és az orosz piacon történt növekedésnek, valamint a dél-európai eladások javulásának köszönhetően 11 százalékkal nőtt az IKEA teljes éves árbevétele – közölte a világ legnagyobb bútorkereskedője csütörtökön.

A Bloombergen is közzétett bejelentés szerint

az IKEA bevétele 35,8 milliárd dollárra (mintegy tízezer milliárd forint) nőtt,

az árfolyamhatástól megtisztított eladási ráta 8,9 százalékos javulást mutatott az előző év azonos időszakához képest.

IKEA áruház Kínában Forrás: AFP/Iroz Gaizka

„A leggyorsabb növekedést a kínai, mögötte pedig az orosz piac produkálta. Rekordnövekedést láthattunk Németországban és jól teljesített Észak-Amerika is, valamint pozitív folyamatok indultak meg a dél-európai régióban is” – olvasható a közleményben.

Több outlet, több új kollekció jön

A világ Ikea áruházait működtető Ikea Csoport 2020-ra 50 milliárd eurós (mintegy tizenötezer milliárd forint) eladási célszámot tűzött ki, miközben bővíti outleteit, internetes áruházait és ígérete szerint gyakrabban mutat majd be új kollekciókat.

2014-ben az Ikea Csoport a világ 27 országában 315 áruházat működtetett,

az elmúlt egy évben összesen 13 új áruházat és három új, úgynevezett pick-up pontot nyitottak.

Ilyen, az interneten megrendelt termékek átvevőhelye nyílt Spanyolországban, Norvégiában és Finnországban.

A jövőben további növekedésre számítunk, reméljük minél több vásárlóval találkozunk, az utazás még csak most kezdődött

– közölte Peter Agnefjaell, az Ikea Csoport vezérigazgatója.