Vágólapra másolva!
A korábban a 119 földhivatalban nyilvántartott adatok a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) által üzemeltetett központi adatbázisba kerültek - mondta Fekete Gábor, a FÖMI főigazgatója.
Vágólapra másolva!

A földtulajdon nyilvántartásáért felelős Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) és a FÖMI 1 milliárd 517 millió forint uniós támogatásból valósította meg a központi adatbázis létrehozásához szükséges informatikai fejlesztést - tette hozzá a főigazgató.

Csökken az ügyintézés ideje

A fejlesztés céljai között sorolta fel Doroszlai Tamás, a FÖMI osztályvezetője a gyorsabb ügyintézést, az elektronikus adatszolgáltatást valamint a költséghatékonyságot is. Az eredmény egyebek mellett az lett, hogy az egyes földhivatalok a központi adatbázishoz kapcsolódnak, onnan nyerik és oda továbbítják az adatokat.

Forrás: http://blog.gdn-ingatlan.hu/eledezik-a-lakaspiac/

Megvalósult a naprakész közhiteles földügyi nyilvántartás, a nagy tömegben érkező ügyek elintézésének az ideje csökkent – mondta az osztályvezető.

Az arra jogosult földmérő vállalkozások pedig a Takarnet nevű elektronikus adatszolgáltatási rendszeren keresztül a nap 24 órájában juthatnak hozzá a földmérési adatokhoz, térképekhez - tette hozzá az osztályvezető.

Doroszlai Tamás a következő lépések között sorolta fel, hogy az új rendszer kapcsolódjon az ügyfélkapuhoz, illetve megvalósuljon az elektronikus fizetés is.