Cameron duplán büntet

David Cameron
A brit konzervatívoknak eddig bejött az új szlogen
Vágólapra másolva!
Az eddigieknél is keményebb szankciókkal fenyegette meg az alkalmazottaikat törvénytelenül alacsony bérért foglalkoztató munkaadókat a brit miniszterelnök. David Cameron a The Times, konzervatív brit napilap keddi számában megjelent politikai évadnyitó cikkében közölte: a kormány jövő áprilistól bevezeti az úgynevezett nemzeti megélhetési bérminimumot az alacsony keresetűek számára.
Vágólapra másolva!

A kezdeményezés - ami már szerepelt az idei pénzügyi év költségvetésében - a 25 év feletti, hetente legalább 35 órát dolgozó munkavállalókra vonatkozik, és az érintettek számára gyakorlatilag felváltja a jelenleg érvényes minimálbért.

David Cameron, brit miniszterelnök Forrás: Origo

Cameron keddi cikke szerint a program alapján

az új bérminimum az évtized végéig fokozatosan 9 fontra (3900 forintra) emeli az érintett alkalmazottak minimális órabérét,

de már 2016 áprilisától átlagosan heti 20 font (8700 forint) béremelkedést jelent majd.

A dupla bírság duplázása jön

A brit kormányfő szerint azonban mindezt törvényileg érvényesíteni is kell. Cameron közölte:


Mindemellett külön munkacsoport jön létre az adó- és vámhivatalon belül a minimálbértörvényt megkerülő vállalkozások elleni büntetőeljárások megindítására, és már ősztől életbe lép az a szabály, amelynek alapján a foglalkoztatottak

alulfizetésében vétkesnek talált igazgatókat akár 15 évre is el lehetne tiltani vállalatvezetői tisztségek betöltésétől

- áll a brit kormányfő keddi cikkében.

Cameron szerint

Csökkenteni akarják a bevándorlók számát

Az intézkedéscsomaggal a brit kormány nem titkoltan az Európai Unión kívülről érkező bevándorlók számának csökkentésére is törekszik.

David Cameron már a nyár elején terveket jelentett be a londoni alsóházban a foglalkoztatást ösztönző előírások szigorítására. Az akkor körvonalazott szigorítási tervek között szerepelt annak a minimális bérnek a felemelése, amelyet a brit munkaadóknak igazolniuk kell ahhoz, hogy az EU-n kívülről toborzott munkavállaló egyáltalán vízumot kaphasson.

Forrás: AFP/Stefan Rousseau


Emellett a brit kormány "szakképzési illetéket" is ki akar róni azokra a vállalatokra, amelyek nem EU-tagországokból érkező alkalmazottakat foglalkoztatnak. Az ebből befolyt összeget a brit fiatalok szakképzésének fejlesztésére fordítanák.

A szigorítási terveket ismertető júniusi parlamenti felszólalásában Cameron kijelentette: a brit vállalatok számára eddig túlságosan könnyű volt a külföldi munkaerő toborzása, és ezért nem fordítottak időt és energiát a hazai munkaerő továbbképzésére.