A viharkár kikényszerítette az iskolából a gyerekeket

Vágólapra másolva!
Körülbelül ötvenmillió forintos kárt okozott a július 24-i vihar a vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola épületeiben, emiatt néhány osztály ideiglenes helyen kezdi el a kedden induló tanévet.
Vágólapra másolva!

Filep Sándor (Fidesz-KDNP), Vásárosnamény polgármestere szerint a július 24-i vihar az Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola felső szintjén öt tantermet tett használhatatlanná és megrongálta a 2005-ben felújított tornaterem tetőszerkezetét is. A hétszáz gyermeket oktató intézményben nagyjából 35 millió, míg a tornateremben 15 millió forintos kár keletkezett - tette hozzá.

Osztályoknak kell kiköltözni

A helyreállítás befejezéséig több osztályt ideiglenesen az iskolával szemben lévő művelődési központban helyeznek el, itt három termet biztosít számukra az intézmény. A tanrendet ennek megfelelően alakították ki, az osztályok beosztását pedig úgy alakították át, hogy az minél kevesebb problémát okozzon a gyerekeknek - tájékoztatott Filep Sándor.

A Klik állja a számlát

A polgármester megjegyezte, a felújítás költsége az iskolát fenntartó Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) terhére történik, a munkálatok a kárrendezés befejezése után kezdődhetnek el.