Megmenekülhet a Csíki Sör

Az Igazi csíki sör
Csíkszentsimon, 2015. március 17. Az Igazi csíki sör gyártósora a Lixid Project Kft. csíkszentsimoni sörgyárában 2015. március 17-én. MTI Fotó: Haáz Sándor
Vágólapra másolva!
Az Igazi Csíki Sör javára döntött a Heinekennel szemben az európai védjegyhivatal. A székelyföldi kis sörfőzde erre alapozva megtámadja a román bíróság ítéletét, amely szerint egy hónapon belül fel kell számolniuk a márkát. 
Vágólapra másolva!

Megerősítette az Igazi Csíki Sör márkát az európai Belső Piaci Harmonizációs Hivatal. Ezzel

elutasították a Heineken Románia óvását,

amely a védjegy megsemmisítését kérte - jelentette be Lénárd András, a Csíki Sör Manufaktúra alapítója.

A két sörmárka. A Heineken szerint megtévesztően hasonlóak Forrás: Origo

Romániában vesztett

A székelyföldi kis sörfőzde múlt pénteken első fokon pert vesztett a Csíkszeredában is sörgyárat működtető holland Heineken ellen. A multinacionális cég azt állította, hogy a Csíki Sör elnevezés megtévesztően hasonlít az általa gyártott Premium Ciuc sörmárkához.

A Hargita megyei törvényszék első fokon úgy határozott, hogy

egy hónapon belül fel kell számolni az Igazi Csíki Sör márka gyártását, a termékeket pedig be kell zúzni.

A székely sörmanufaktúra ezentúl nem használhatná korábbi domainneveit sem, ráadásul velük fizettetnék ki a 35 ezer lejes - közel 25 millió forintos - perköltséget is.

Az európai védjegyhivatal a Csíki Sörnek adott igazat Forrás: MTI/Haáz Sándor

Eldőlt: fellebbeznek

Lénárd András közölte: az európai védjegyhivatal szakmai ítéletére alapozva a Csíki Sör fellebbezni fog a bírósági döntés ellen.