Jön a diákminimálbér

fiatal laptop internet facebook munkakeresés
A Facebookon keresnek munkát a diákok
Vágólapra másolva!
Hamarosan a parlament elé kerül az az iskolaszövetkezeteket érintő törvénymódosítás, ami garanciákat tartalmaz a diákmunkáért fizetendő minimum összegre - mondta Czomba Sándor az M1 aktuális csatornájának.
Vágólapra másolva!

A Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára hozzátette: jelenleg az iskolaszövetkezetek túlságosan alacsony, nyomott árakkal dolgoznak sok esetben, és "nem is teljesen csak a legális szektorban".

Négy év alatt 10 százalék

Czomba Sándor kitért arra, hogy Magyarországon nem jellemző a tanulmányok melletti munkavégzés, ezt a rátát szeretnék javítani. Ezért olyan jogszabályi környezetet, ösztönzőket szeretnének kialakítani, amik segítik a fiatalok iskola melletti munkavállalását, ami előnyös a későbbi elhelyezkedés szempontjából is. Az elmúlt négy évben 29-ről 19 százalékra csökkent a fiatalok munkanélkülisége – mondta.

A Facebookon keresnek munkát a diákok Forrás: Thinkstock

A február-áprilisi munkaerő-piaci adatokról szólva az NGM államtitkára nagyon jó eredménynek nevezte, hogy Magyarországon az elsődleges munkaerőpiacon az utóbbi négy évben több mint 200 ezer munkahely jött létre.


A közösségi oldalakon nézelődnek

Hamarosan diákok tízezrei özönlenek a munkaerőpiacra. Munkavállalásukat rengeteg diákmunka-lehetőség segít és sok gyakornoki program is rendelkezésre áll.

Mint ahogyan a felnőttek, a nyári diákmunkások is a fizetést említik a legfontosabbnak.

A motivációkról, munkakedvről és szempontokról a Mind-Diák Szövetkezet több mint 8 ezer tanulót kérdezett meg.

A diákok 70 százaléka a Facebookot használja álláskeresésre. Ezt követik a diákszövetkezetek weboldalai, valamint a különböző állásbörzék és karriernapok.