Ha ön cégvezető, erre gyorsan jelentkezzen!

Hrenko, Google Ground
Vágólapra másolva!
Fél évvel ezelőtt workshopsorozatot indított a Hrenko döntéshozóknak és marketingeseknek. A Google Groundon rendezett következő esemény időpontja április 10-e. Mutatjuk a menüt.
Vágólapra másolva!
Forrás: Origo

Az esemény házigazdája a HRENKO Web Solutions. Az alapító-ügyvezető, Hrenko András előadása azokat a gyakorlati SEO-fogásokat emeli ki, amelyektől az ügyfelek mellett a Google is megszereti a vállalkozás weboldalát. Szót kerít arra, miért nem érdemes elkapkodni a fejlesztést, hogyan szelídítheti üzleti céljaihoz a keresőoptimalizációt a vállalkozó, illetve hogy nem elég az érdekes, releváns, jól kitalált és rendszeresen frissített tartalom, ennek eredményét mérni és elemezni is kell.

Berényi Konrád a hazai szcéna egyik legkorábban megjelent szakértői hangja, tapasztalatai és tanácsai komoly iránymutatást adnak az online marketingben. Az április 10-i workshopon startupperként is bemutatkozik: Pontolo Analytics nevű rendszere újszerűen találja meg üzlet és vásárló közös halmazát. A személyre szabott ajánlatokra épülő rendszer minden csínját-bínját megismerhetik az érdeklődők.

Juhász Attila CRM-tanácsadó. Minél nagyobb és éhesebb egy cég, annál szövevényesebb a vállalati folyamatszervezés. A CRM ezt optimalizálja és egyszerűsíti. De annak is óriási gyakorlati segítség, akinek a vevőköre egyelőre olyan kicsi, hogy létfontosságú számára az értékesítés. Juhász Attila a saját családi cége értékesítési eredményein mutatja be a lépések eredményét.

Vámosi Gergő online marketing-tanácsadó a céges blogolás tematikáját járja körbe. A régi-új eszköz olyan, mint a nyelvtanulás: mindig hoz újdonságot, sosem ér véget a tanulási folyamat – így hát minél inkább tisztában vagyunk a jelenlegi trendekkel, annál könnyebben a hasznunkra tudjuk fordítani. A blog egyszerre magazinja és naplója a vállalkozásnak, Gergő pedig áttekinti a legsikeresebb vállalati példákat, amelyek arra érdemesek, hogy ellessük a fortélyaikat.

Pécsi Ferenc valamikor a ’90-e évek végén kezdett webkettes megoldásokkal és tartalommarketinggel foglalkozni, akkor, amikor a szakma mindössze néhány tucat névből állt. Azóta a leghíresebb magyar LinkedIn-szakértővé is vált, április 10-én pedig a stratégia nélküli tartalomgyártás komoly veszélyéről ad elő. Arról, hogy egyedül a céges célokkal szinkronba hozott tartalomstratégia biztosíthatja, hogy az addig különálló tartalomszigetek egységes, átgondolt, a céges stratégiát támogató rendszerré álljanak össze. Ezt be is mutatja, méghozzá olyan modellen, amelyet bárki megvalósíthat a saját vállalkozásában.

Lévai Richárd Facebook-szakértőt sem kell bemutatni az Üzletrész olvasóinak, rendszeresen megszólaltatjuk a közösségi oldal témáit érintő cikkeinkben. A Facebook Tippek bloggere a Google Groundon arról beszél majd, hogyan illesszék egymás mellé a cégvezetők a legnagyobb oldalakon megjelenő információt akár morzsánként, hogy elvarázsolják az ügyfeleiket.

Pogátsnik László kollégánk az Üzletrész Direkt kampánymenedzsere. Több száz megszervezett és sikerrel zárt online kampány adja szakmai tapasztalatát, kisvállalati marketingesként pedig mindig a szektor számára legkedvesebb, zsebbarát új trendeket kereste. A Hrenko workshopon arról fog beszélni, hogyan találhatják meg a vállalkozások a leginkább hozzájuk illő marketingmixet. Gondolatai különösen azoknak lehetnek érdekesek, akik kipróbálták már egyik-másik online eszközt, és arra kíváncsiak, hogyan tudnának belőle még többet kihozni.

Az esemény ingyenes, de mivel regisztrációhoz kötött, érdemes minél gyorsabban jelentkezni.