Kitörő erőben a Mol

Vágólapra másolva!
A markáns csökkenő trendvonal áttörése után a 200 napos mozgóátlagot is legyűrte a Mol. Ez rendkívül kedvező jelzés, hiszen legutóbb itt még elakadt az árfolyam emelkedése. A részvény tehát igen komoly erőt mutatott az alacsonyabb olajárak mellet, így akár egy jelentősebb emelkedés is jöhet a Mol árfolyamában.
Vágólapra másolva!

Az év elején megtörte a 2011 közepe óta tartó csökkenő trendvonalat a Mol. Ez igen komoly erőre utal, hiszen az olajárak nagyot zuhantak az elmúlt hónapokban, amely igencsak megnehezíti az olajpapírok dolgát.

Akár a 14000 forintos ellenállást is elérhetné az árfolyam, hiszen a trendvonal után az 50 hetes mozgóátlagot is legyűrte a trendvonal után. Ráadásul a kitöréshez már csütörtök kora délutánig az átlagosnál nagyobb forgalom jött össze, amely megerősítheti a pozitív jelzést. Mivel a kitörés után még nem szállt el túlságosan az árfolyam, megfelelő hozam-kockázat aránnyal vehetünk fel vételi pozíciót.

A Mol napi grafikonja csütörtök délelőtt Forrás: AmiBroker, Investor.hu

A napi grafikonon a csökkenő trendvonal után a 200 napos mozgóátlagot is áttörte a Mol. Ez rendkívül kedvező jelzés, hiszen a trendvonal és a 200-as mozgóátlag kettőse november végén még megállította az emelkedést. A kitöréshez ráadásul az átlagos forgalom többszöröse párosult, amely megerősítheti a kitörést.

A következő akadályt a 12500 forintos ellenállás jelentheti, melyet legyűrve akár egy jelentősebb emelkedés is jöhet. Az ellenállás komoly kihívásnak bizonyulhat, hiszen tavaly év vége felé kétszer is elakadt ennél az árfolyam, ezért áttörése újabb nagyon pozitív jelzés volna.

Amennyiben a 12500 forintos ellenállás elsőre túl nagy falatnak bizonyulna, az árfolyam visszatesztelhetné a 200 napos mozgóátlagot. Ennek letörése viszont igen kedvezőtlen volna, ekkor még a 11800 forintos támaszban bízhatna.

Végső menedéket a jelenleg 11500 forintnál található trendvonal, illetve 50 napos mozgóátlag kettőse jelenthet. Érdemes lehet tehát némileg ezek alá, 11400 forinthoz helyezni a veszteségvágó szintet, hiszen a 14000 forintos célszinttel számolva még így is közel 2-es hozam-kockázat arányhoz jutunk.

A Mol esetében igen fontos kockázati tényező az olajárak alakulása. Ugyan az elmúlt hetekben némileg stabilizálódtak, egy újabb esetleges visszaesést a Mol is megszenvedhet, így fontos a megfelelő kockázatkezelés.

A Mol heti grafikonja csütörtök délelőtt Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Ha gyorsabban szeretné megkapni elemzéseinket, akkor az Investor Trader ügyfeleként ezt pár kattintással megteheti.