Bűnbakkergetés kezdődött a brókerek miatt

Ötpárti egyeztetés a terrorellenes fellépésről
Rogán Antal
Vágólapra másolva!
Az MNB felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét, elkezdődött a bűnbakkeresés. A Sberbank kivonul. Brüsszelnek kifogásai lehetnek a paksi beruházás miatt, az atomerőmű-bővítés anyagait valószínűleg 30 évre titkosítják. Kötelezettségszegési eljárás indult a pálinkafőzés miatt. A pickes dolgozók sztrájkoltak, a buszosok lehet, hogy fognak, a Tesco dolgozókat rúg ki, a vasárnapi boltzár sok fejfájást okoz. Csökkent a munkanélküliség, és nőttek a beruházások. A görögök maradhatnak az eurózónában. Ez volt a héten a gazdaságban.
Vágólapra másolva!

A jegybank felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét. A cég irányítását a Nemzeti Bank által kirendelt felügyeleti biztosok vették át. Az ügyfelek értékpapírjai és pénzeszközei feletti rendelkezési jogosultság szünetel. Az MNB alelnökének becslése szerint tízezernél is több ügyfél lehet érintett a Buda-Cash gyanús ügyleteiben. Olyan ügyfél is van, akinek tízmilliárd forintnál is több lehet a vesztesége.

Régóta problémák lehetek

Egyelőre nem tudni biztosat arról, milyen problémákat talált a jegybank, és azokat mi okozta. De úgy látszik, a Buda-Cash már évek óta nem tudta teljesíteni az ügyfeleknek garantált hozamokat, így más kuncsaftok pénzéből fizették ki azokat, akik ki akarták venni a megtakarításukat. Hasonló technikára épülnek az egyébként tiltott piramisjátékok is.

Bűnbakkergetők

Rogán Antal szerint a Buda-Cash botrányról az MSZP tehet, mert 2009-ben a parlament olyan törvénymódosítást fogadott el, amely alapján csak ötévente kell helyszíni ellenőrzést tartani a befektetési piac szereplőinél és a takarékszövetkezeteknél.

Az MSZP szerint mindenről Matolcsy György jegybankelnök tehet. Ezért azonnal távoznia kell Matolcsy Györgynek az MNB éléről, és az új vezetőnek kártalanítania kell a károsultakat.

A jegybank szerint viszont a szabályok rosszak, megszigorítanák a felügyelet működését, többek között az átfogó vizsgálatok ciklusain változtatnának. Erről törvényjavaslatot készítenek.

Rogán szerint ez az új szocialista brókebotrány Forrás: MTI/Illyés Tibor

Mégiscsak kivonul

Ha már a bankoknál tartunk, az orosz Sberbank arra készül, hogy eladja szlovákiai és magyarországi hálózatait. A Sberbank 2015 januárjának elején jelentette be, hogy Magyarországon fiókokat zár be, és von össze. Kivonulásról ekkor még nem volt szó. Azt már 2014 szeptemberében elismerték, hogy küszködnek a magyar piacon, de akkor még kategorikusan tagadták, hogy kivonulásra készülnének.

Maghasadás

Az orosz bank kivonul, és arra is van esély, hogy az oroszok atomerőművet sem építhetnek Magyarországon. Az Európai Bizottság versenyhivatala és az Euratom nevű atomenergia-ügyi figyelőszervezet szerint a paksi bővítés szerződése trösztellenes törvényeket sérthetett. Utóbbi beleegyezése nélkül egy EU-tagállam sem indíthat el nukleáris beruházást.

Szigorúan bizalmas

Ha Brüsszel nem is meszeli el a paksi bővítést, egyhamar valószínűleg akkor sem fogjuk megtudni, mi áll a szerződésekben. Megszavazta az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága azt a törvényjavaslatot, amellyel 30 évre titkosíthatják a paksi bővítés dokumentumait. A javaslatról véglegesen a parlament dönt.

Nagy valószínűséggel 30 évre titkosítják a paksi bővítés dokumentumait Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

A pálinkához való jog

A házi pálinkafőzéssel viszont egész biztosan baja van Brüsszelnek. Ismét kötelezettségszegési eljárást indított ugyanis Magyarország ellen az Európai Bizottság, mert továbbra is úgy véli, hogy a házi pálinkafőzés jövedéki adójának szabályozása uniós jogot sért.

A vas és kerék országa leszünk

A paksi bővítés még kérdéses, de az amerikai General Motorsé nem: a szentgotthárdi Opel gyár területén új oktatóközpontot hoz létre a General Motors. A beruházás 1,7 millió euró összértékű. A General Motors szolgáltató központja is irodát nyit Budapesten, a szentgotthárdi Flex motorgyár pedig 500 fővel bővülhet az idén.

Befektetés a jövőbe

2014-ben 14 százalékkal nőttek a beruházások, elsősorban az autógyártáshoz kapcsolódóan a feldolgozóiparnak, valamint a vasút- és útépítéseknek köszönhetően. Csökkenés csak az oktatásban és a bankszektorban volt.

A General Motors bővít, jelentette be Colleen Bell amerikai nagykövet és Szijjártó Péter külminiszter Fotó: Szabó Gábor - Origo

Betartanak

Könnyen lehet, hogy hamarosan a buszosok sem fognak tétlenkedni. Rendhagyó akcióval, általános engedelmességi mozgalommal kényszerítene ki béremelést az Egységes Közlekedési Szakszervezet. Ha a cégvezetés nem tesz értékelhető ajánlatot, a járművezetők nem csinálnak mást, csak szigorúan betartják a munkájukra vonatkozó utasításokat és előírásokat, s ez felér majd egy forgalomlassító megmozdulással.

Nincs szalámiból a kerítés

A Picknél viszont már most sztrájkoltak a dolgozók, csütörtök reggel teljesen leállt a Pick Szeged Zrt. pécsi üzeme. A sztrájk csak délig tartott, a menedzsment engedett, a dolgozókat három hónapon keresztül havi tízezer forinttal kompenzálják a megnövekedett munka miatt.

Pirkadattól alkonyatig

Más cégek eközben azon igyekeznek, hogy ne csökkenjen a munka a vasárnapi boltzár miatt. A Lidl, a Möbelix, a Praktiker és az IKEA is meghosszabbítja nyitva tartását március 15-től.

Átszervezik munkanélkülivé

A vasárnapi boltzárhoz is lehet köze annak, hogy átszervezésbe kezdett a Tesco. A cégen belül 150 embernek más beosztásban ajánlhatnak munkát, viszont 44 dolgozó állása áprilisban biztosan megszűnik. Az irodai, irányító beosztású alkalmazottak Gyálon, Herceghalmon és a budaörsi központban dolgoznak most még. A 206 munkavállalóból 150 vezető, 19 ügyintéző és 37 ügyviteli alkalmazott.

A Tesco átszervez és leépít Forrás: MTI/Origo

Ez vár rájuk

Van, akit kirúgnak, de összességében csökkent a munkanélküliség és nőtt a foglalkoztatottság. Rossz hír viszont, hogy a munkanélküliek fele egy évnél régebben van állás nélkül, az átlagos álláskeresési idő pedig másfél év, és ez már csökkenés eredménye.

Nincs kivételezés

A kertészetek szerették volna megúszni a kötelező vasárnapi zárva tartást, és ebben az LMP támogatta őket. A kormány viszont leszavazta az LMP törvénymódosítását, amely a kertészetek esetében kivételt tett volna.

Kenyértörés helyett

A görögöknek egyelőre mégsem kell elhagyniuk az eurózónát (és ezzel a szinte biztos államcsődöt is elkerülték). Az eurózóna pénzügyminiszterei elfogadták a görög reformcsomagot, amely előfeltétele volt a Görögországnak nyújtott pénzügyi mentőcsomag meghosszabbításának.

Pereltek, nyertek, szkenneltek

A Malév viszont nem tudta anno megúszni a csődöt, és végül a részletek is nyilvánosságra kerültek. Kiperelte a kormányból a Malév pénzügyi rendezéséről szóló dokumentumokat a Társaság a Szabadságjogokért. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól kapott papírokat beszkennelték, és mindenki számára elérhetővé tették.