Itt a legdrágábbak a lakások Budapesten

Kitörés napja Golyónyomok Kitörés napja Golyónyomok Kitörés napja. A háború nyomai a magyar hadsereg nyomában. Bem rakpart
Kitörés napja. A háború nyomai a magyar hadsereg nyomában. Bem rakpart
Vágólapra másolva!
Továbbra is a Duna-parti lakások a legdrágábbak Budapesten, ha nem számítunk egyes budai hegyvidéki területeket. Egy jó kilátással rendelkező belvárosi ingatlan akár hétszeresét is érheti egy átlagos, külső-pesti lakásnak.
Vágólapra másolva!

Meg kell fizetni a Duna közelségét, a lakáspiacon jelentős összegeket ér a folyó közelsége, az ezzel járó kilátás és jó levegő – derült ki az FHB délelőtt közzétett lakásárindex-elemzéséből. Az FHB szerint nemcsak a központi fekvés miatt érnek sokat a Duna-közeli lakások: a belső kerületekben akár 20-25 százalékkal többet is érhet egy lakás, ha az közvetlenül a Duna partján található.

Átlagos lakásárak Budapesten Forrás: Origo

Meg kell fizetni a Duna közelségét

„A Duna közelségét meg kell fizetni, aki a partja mentén szeretne lakást vásárolni, ezt általában csak felárral teheti meg. Mert egyrészt meg kell fizetni a folyó kedvező környezeti adottságait (a látvány és az állandó légmozgást biztosító csatorna), másrészt a jobb közlekedési feltételek és a közelebb eső belváros vonzereje is hozzáadódik” – olvasható az MNB jelentésében.

Drága a panoráma

A Dunától távolodva a lakások ára gyorsan csökken, a X. vagy a XII. kerület belső részein már kevesebb, mint 55 ezer forint a négyzetméterenkénti lakásár, míg az V. kerületben ez 330-385 ezer is lehet. Egyedül egyes budai hegyvidéki negyedekben nem csökken a lakások ára, ahogyan távolodunk a Dunától. Itt a zöldövezeti fekvés, és a hegyvidéki fekvés adta panoráma az, ami emelheti az árakat.

Meg kell fizetni a dunai kilátást Fotó: Polyak Attila - Origo

Délen olcsóbb

A Duna-part vonzerejét tovább növelik az itt, a közelmúltban elkészült beruházások. A többi Duna-parti lakásnál is többe kerülnek a Marina-part, a Riverside, vagy a Mediterrán lakópark ingatlanai. Ezeknek a lakásoknak az árai 40-70%-kal haladják meg az egyébként környékre jellemző négyzetméterárakat. A Duna-parton belül – részben az említett fejlesztések hatására – főleg a belvárosi és északi területek árai magasak, a leginkább a csepeli lakások árai maradnak el a többi Duna-parti lakástól.