Van még szufla a bikában

bika, tőzsde
Vágólapra másolva!
A meghatározó amerikai indexek közül már csak egy van, amelyik nem tudott új csúcsra futni a dotcom lufi kidurranása óta, mégpedig a technológiai óriáscégekben dúskáló Nasdaq Composite. Persze ami késik, nem múlik, ugyanis 2000 márciusa után jó eséllyel ismét átlépheti az 5000 pontos kulcsszintet a Nasdaq, ami tulajdonképp a csúcs elérésének első fontosabb állomása lehet.
Vágólapra másolva!

Rendkívül jó formában található az elsősorban technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq Composite index, amely 2000 után ismételten átlépheti az 5000 pontos lélektani szintet. Habár anno nem tartott sokáig a csillogás, hiszen nem sokkal később kidurrant a dotcom lufi, a jelenlegi szituáció sokban különbözik az évezred elejitől.

Szám szerint hat okot is felgöngyölített Mark Hulbert a Marketwatch hasábjain, ami azt mutatja, hogy még bőven van tér az emelkedéshez az amerikai piacok értékeltsége alapján.

  • Az S&P 500 index 12 havi gördülő P/E mutatója, azaz az árfolyam eredményhez viszonyított hányadosa jelen pillanatban csupán 20,5, míg másfél évtizede 29-en tetőzött.
  • A normál P/E mutatóval szemben azonban egyes befektetők jobban kedvelik a Shiller P/E rátát, mert ez kisimítja a vállalati profitokban meglévő esetleges ingadozásokat annak köszönhetően, hogy 10 évre visszamenő átlagos egy részvényre jutó eredményt használ a számításnál. Hátránya viszont, hogy historikus adatokat vesz figyelembe, így a jövőre nézve talán kevésbé fejezi ki a várható teljesítményt. Mindenestre a mostani 27,8-as értékeltség jócskán alulmúlja a 2000 márciusában mutatott 43,8 rátát.
  • Eközben a az árfolyam és az egy részvényre jutó bevételek aránya, azaz a P/S mutató 1,8-as értéke is hasonlóan fest. Korábban ugyanis 2,1-en tetőzött.
Az S&P értékeltsége a 2000 márciusi értékekhez képest Forrás: MarketWatch, Investor.hu
  • Az ár és az egy részvényre jutó könyvszerinti érték P/B mutatója jelenleg 2,8-on áll, miközben az évezred elején 4,8-on is megfordult.
  • Mindemellett az S&P500 2 százalékos osztalékhozama felülmúlja az internetbuborék tetején mutatott 1,2 százalékos értéket.
  • Egy Nobel díjas közgazdász, James Tobin nevéhez fűződik a Q ráta, melyet az amerikai részvénypiacon értékeltségi mutatóként használnak. A számlálóban a teljes részvényállomány piaci értéke, míg a nevezőben a vállalatok újraelőállítási költsége található. Mark Hulbert becslése szerint jelenleg 1,13 a Q ráta értéke, miközben 15 éve még 1,64 is volt.
Nasdaq Composite havi grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu