Húsz százalék fölött a munkanélküliség a szomszédban

Vágólapra másolva!
Volt már rosszabb is.
Vágólapra másolva!

Húsz százalék fölé emelkedett a munkanélküliek aránya Horvátországban, közölte a horvát statisztikai hivatal. Januárban már sorban az ötödik hónapja emelkedett a munkanélküliségi ráta: a decemberi 19,6 százalékról 20,3 százalékra. 2013 januárjához képest viszont csökkent a mutató, akkor a munkanélküliségi ráta 22,4 százalék volt. A nyári csökkenés után (amikor az idegenforgalmi szezonban sokan el tudtak helyezkedni), szeptembertől újra elkezdett emelkedni a munkanélküliek aránya, és januárban már meghaladta a húsz százalékot, ennyi tavaly májusában volt utoljára. Horvátországban az elmúlt tíz évben 2008 augusztusában volt a legalacsonyabb a munkanélküliség, akkor 12,3 százalékon állt.