Egymilliárd eurót kap Ukrajna az unió bankjától

Vágólapra másolva!
Egy tavalyi megállapodás alapján.
Vágólapra másolva!

Az Európai Beruházási Bank (EIB) 1 milliárd euró hitelt nyújt Ukrajnának az idén egy tavaly megkötött megállapodás értelmében - jelentette be a pénzintézet elnöke, Werner Hoyer. Az Európai Bizottság kérésére az EIB tavaly kötelezettséget vállalt arra, hogy a 2014-2016-ra szóló időszakra összesen 3 milliárd euró hitelt folyósít Ukrajnának. Ebből az összegből 1 milliárd eurót Kijev tavaly már megkapott, az idén további 1 milliárdot utalnak át Ukrajnának, mondta el az EIB elnöke.

Összesen 40 milliárd

A következő négy évben összesen 40 milliárd dollár nemzetközi pénzügyi segítséget kaphat Ukrajna, mondta korábban Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutalap (IMF) vezérigazgatója: szakértői szinten megállapodás született arról, hogy az IMF a maga részéről 17,5 milliárd dollár hitelt nyújt Ukrajnának.