A Wizz Air nem áll le a terjeszkedéssel

Vágólapra másolva!
Sajtóértesülések szerint ma rendkívüli közgyűlést tart a Wizz Air, ahol a tőzsdei kibocsátással kapcsolatos részletekről is dönthetnek. Vagyis lassan célegyenesbe fordul a Wizz Air tőzsdei kibocsátása, így érdemes megnézni, hogy a közvetlen versenytársakhoz képest mire képes a cég. A Ryanairhez, vagy az easyJethez hasonlítva még meglehetősen kicsi a társaság, ez azonban nagyobb növekedéssel jár együtt.
Vágólapra másolva!

Legfrissebb sajtóértesülések szerint ma (pénteken) rendkívüli közgyűlést tart a Wizz Air, ahol akár a tőzsdei kibocsátással kapcsolatos részletekről is dönthetnek. Egyelőre az IPO-val kapcsolatban a legfontosabb információk (ár, eladott mennyiség, kereskedés kezdő időpontja) továbbra is hiányoznak, de nagyon úgy néz ki, hogy akár már egy-két héten belül tőzsdei cég lehet a Wizz Air.

Pontos információk hiányában egy részvény árára becslést nem akarunk adni, de ahogyan azt már egy korábbi elemzésünkben írtuk, nem lenne a valóságtól elrugaszkodott, ha a cég piaci kapitalizációja valahol 2 milliárd euró körül lenne (ez nagyjából 1,5 milliárd fontot jelentene), legalábbis a legnagyobb versenytársak (Ryanair, easyJet) értékeltsége alapján. Persze ez viszonylag nagy sávban mozoghat attól függően, hogy kikkel hasonlítjuk össze, vagy milyen mutatószámokat használunk.

Az Investor Trader ügyfelei könnyedén kereskedhetnek majd a részvényekkel, hiszen rendszerünkben elérhető a londoni piac is.

Mi az IPO?

Az angol initial public offering rövidítése, elsődleges tőzsdei kibocsátást jelent. Az IPO az az eljárás, aminek keretében egy zárkörű részvénytársaság részvényei széles körben elérhetővé válnak a tőzsdén keresztül. Általában jegyzési szakasszal kezdődik a folyamat, ahol a kibocsátást szervező befektetési bankok összegyűjtik és összesítik a részvényből vásárolni kívánó befektetők igényeit. A felkínált mennyiség és az ajánlatok alapján kialakuló egyensúlyi ár lesz a jegyzési ár, az IPO-ban résztvevő befektetők ezen az áron kapják meg a részvényeket. A jegyzés lezárultát követően kezdődik meg a tőzsdei kereskedés a részvényekkel, ugyanúgy, mint bármely más, tőzsdére már bevezetett részvénnyel.

Ők a versenytársak

Jelenleg a Ryanair, az easyJet, a Norwegian és a török Pegasus azok a nagy európai fapados versenytársak, amelyek tőzsdén forognak. Ezek közül is mindenekelőtt a Ryanair (és kisebb mértékben az easyJet) a legnagyobb vetélytárs, hiszen számos útvonalon közvetlen konkurenciát jelentenek a Wizz Airnek.

Anélkül, hogy most belemennénk részletekbe (a korábbi elemzésünkben igyekeztünk egy átfogóbb képet adni a Wizz Airről) három főbb dolgot emelünk ki a magyar kötődésű fapadossal kapcsolatban. Az összevetést a két legnagyobb konkurenssel végezzük el.

Forrás: Wizz Air

A flotta

Jelenleg 54 Airbus A320-as repülőgépe van a Wizz Airnek, lényegesen kevesebb, mint a Ryanairnek vagy az easyJetnek. Az ír fapadosnak jelenleg több mint 300 repülőgépe van, Boeing 737-eskből (ezek kapacitása lényegében megegyezik az Airbus A320-asokéval), de már további 280 darab Boeingre rendelése van, hogy 2019-re elérje az 500 darabos flottanagyságot. Ezek a repülőgép megrendelések rendszerint több évre előre le vannak fektetve, és értelemszerűen nem jelentenek ugyanakkora nagyságú flotta-bővülést, mivel régi gépek lecserélését is magukban foglalják.

Forrás: Ryanair

Az easyJet esetében is szép nagy repülőgépparkról beszélhetünk, hiszen jelenleg több mint 220 darab Airbus röpköd easyJet logóval, de 2019-re már több mint 300 darabbal számolnak. Ehhez képest a Wizz Air 54 darab gépe kevésnek tűnhet, de hozzá kell tenni, hogy egy sokkal fiatalabb cégről van szó, hiszen tavaly volt 10 éves a társaság, ráadásul a bővítési tervek már itt is le lettek fektetve.

Forrás: easyJet

Ezt az 54 darabos gépparkot 2017 végéig 85 Airbusból álló flottára szeretné növelni a társaság. Összesen 57 darab új Airbus A320-as családba tartozó gépet rendelne a társaság 2017 végéig, aminek egy része a jelenleg futó típusokat váltanák le, míg 31 darabbal növekedne a létszám, vagyis jelentősen bővülne a Wizz Air kapacitása.

Ami egy újdonság lesz, hogy már az idei évtől szolgálatba állnának új A321-es Airbusok is, amelyek ötvennel több üléssel rendelkeznek (230 ülés), mint az A320-asok (180 ülés). Ez pedig abban segíthet a társaságnak, hogy még tovább csökkentse egységköltségeit.

Mennyien repülnek a Wizz Airrel?

A fenti számok alapján talán már nem meglepő, hogy az utasforgalmat tekintve is lényegesen nagyobb számokat látunk a két fő vetélytársnál. (Persze a lényeg a hatékonyságon van, amire már kitértünk itt is, és egy következő elemzésünkben is részletesen szólunk majd róla.)

A Ryanair utasforgalma évről-évre növekszik, és a márciusban záródó üzleti évére Európa legnagyobb fapados légitársasága azt várja, hogy átlépi a 90 milliós határt. Legutóbbi jelentésében pedig azt is olvashatjuk, hogy a cég a következő tíz évben el akarja érni a 160 millió fős utasforgalmat.

Az easyJet pedig arról számolt be, hogy több mint 60 millió utast szállított tavaly szeptemberben záruló üzleti évében, és kiindulva a tervezett flottabővítésből az ő számaik is tovább fognak még emelkedni az elkövetkezendő időszakban.

Forrás: Investor.hu

Míg a Wizz Air az elmúlt évek többségében bőven 10 százalék feletti bővülést produkált, addig a Ryanair és az easyJet számai már inkább csak egyszámjegyű növekdést mutattak. Ha ezt tudja tartani a cég, akkor a 2017-es üzleti évére megközelítheti az utasforgalma a 25 millió főt, erre pedig jó esély van az új gépek hadrendbe állításával és az ezáltali kapacitásnövekedéssel.

A Wizz Air utasforgalma bővült a legnagyobb mértékben az elmúlt időszakban, az alacsonyabb méretből is kifolyólag. Ez a jövőre nézve is pozitívum.

Forrás: Investor.hu

Desztinációk

Gőzerővel terjesztette ki járathálózatát is a Wizz Air, jelenleg 18 bázisról indít repülőket a társaság 91 desztinációra, ami nagyjából 300 útvonalat jelent. Idén is tovább bővítenek azokon az útvonalakon, amelyek iránt magas a kereslet és jó eredményességgel üzemeltethetőek. De emellett teljesen új desztinációk is érkeznek, például Egyiptomba és Portugáliába is repül majd 2015-től a Wizz Air Magyarországról, míg Dánia és Lengyelország között is indítanak majd járatot.

Forrás: Wizz Air

A Wizz Air a közép-kelet-európai régióban a legnagyobb fapados légitársasága, és stratégiájának fő eleme, hogy Kelet-Közép-Európát összekösse Nyugat-Európával. De az utóbbi időben meghirdetett „GoEast” stratégiájának keretében ennél keletebbre is egyre több helyre repül a cég, többek között Dubaj, Baku, vagy Moszkva is megtalálható úti céljai között.

A Ryanair ezzel szemben 189 desztinációra repül 72 bázisról, ez pedig napi szinten nagyjából 1600 járatot jelent. Az easyJet pedig több mint 140 desztinációra repül, körülbelül 1200 járatot üzemelteve egy nap.

A tőzsdei, illetve tőzsdei kötődésű cégeket tekintve fő versenytársai a Ryanairen és az easyJeten kívül, a Norwegian és a Vueling (a British Airways-Iberia tulajdonában lévő fapados). Ez megmutatkozik abban is, hogy két ugyanazon repülőtér között is üzemeltetnek járatot a cégek, illetve hogy viszonylag közel lévő, emiatt versenyzőnek tekinthető repterek között is repülnek. Ugyanakkor vannak a Wizz Airnek bőven olyan útvonalai is, amelyeken egyeduralkodó, vagyis nincs közvetlen konkurenciája.

Összefoglalva, bár a nagy versenytársakhoz képest még kicsi a cég, ez nagyobb növekedési potenciállal is párosul. A folytatódó terjeszkedésével pedig hosszú távon méretben is megközelítheti majd a konkurenciát.