Áfát csökkentene a román kormány

Victor Ponta
Victor Ponta csúfos vereséget szenvedett a második fordulóban
Vágólapra másolva!
A jelenlegi 24-ről 20 százalékra csökkentené az általános forgalmi adót és eltörölné az osztalékadót a román kormány jövőre, jelentette be Victor Ponta miniszterelnök.
Vágólapra másolva!

A módosításokat az új adótörvény tartalmazza, amelynek a tervezetét szerdán első olvasatban tárgyalta a Ponta-kabinet. A jelenlegi adózási rendszert egységes keretbe foglaló és több mint 600 ponton módosító jogszabályt egy hónapos közvita után terjesztik a parlament elé annak reményében, hogy még a tavaszi ülésszak végéig elfogadják.

Áfacsökkentéssel élénkítenék a gazdaságot

A szociáldemokrata miniszterelnök szerint a gazdaságélénkítő módosításokat tartalmazó új adótörvény elfogadásával, illetve az ezáltal bevezetendő áfacsökkentéssel a 2012-es választásokon győztes (időközben felbomlott) Szociálliberális Szövetség utolsó még beváltatlan választási ígérete is teljesül.

Victor Ponta több adócsökkentést is bevezetne jövőre Forrás: AFP/Andrei Pungovschi

Az új adótörvényt ismertető Darius Valcov pénzügyminiszter azt mondta, Románia versenyképességét akarják növelni, hogy az ország 2019-ben bevezethesse az eurót. A változások a feketegazdaság kifehérítését szolgálják, és a külföldi befektetők számára próbálják vonzóbbá tenni a román gazdaságot, mondta a pénzügyminiszter.

Visszaszorítanák az adócsalást

Darius Valcov azt mondta, hogy amikor 2010-ben az addigi 19-ről a mostani 24 százalékra emelték az áfát, akkor az áfacsalás mértéke a GDP 3,4 százalékáról 6,3 százalékra nőtt. Az áfacsökkentéstől az adócsalás visszaszorulását remélik. Januártól az alapélelmiszerek áfáját 9 százalékra csökkentenék Romániában. Az adótörvény tervezete szerint 2018-ban további két ponttal, 18 százalékra csökkentenék Romániában az áfát.

Nem csak az áfát csökkentenék

Az üzemanyag jövedéki adóját 20 százalékig terjedő mértékben akarja csökkenteni jövő évtől kezdődően a bukaresti kormány. Januártól mind a munkáltató, mind a munkavállaló által fizetendő nyugdíjjárulékot (2,3, illetve 3 százalékkal) csökkentenék, ugyanakkor az egészségbiztosításnál kiterjesztenék a járulékfizetési kötelezettséget mindenkire, aki jövedelemmel rendelkezik.

Az osztalékadó eltörlésétől is az adócsalás csökkenését és így több nyereségadó behajtását reméli a román kormány. Az elfogadásra váró román adótörvénykönyv előírásai között szerepel az általános társaságiadó 16-ról 14 százalékra való csökkentése 2019-től kezdődően.