Orbán nyomdokaiba lépnének a britek

David Cameron, Nagy-Britannia
David Cameronnak nagyon jó teljesítményt kell nyújtania a kampányban, hogy megőrizhesse a székét
Vágólapra másolva!
A pályakezdő munkanélküliek nem segélyt, hanem ifjúsági támogatást kapnak majd, de ehhez gyakornoki munkát vagy közmunkát kell vállalniuk. Erről fog beszélni a választásokra készülő David Cameron brit miniszterelnök.
Vágólapra másolva!

Közmunkához vagy gyakornoki álláshoz kötné a munkanélküli támogatás kifizetését David Cameron brit miniszterelnök, írja a Theguardian.com. A szigorítás a 18-21 közötti korosztályt érintené, egész pontosan azokat a fiatalokat, akik még soha nem álltak alkalmazásban. Nagy-Britanniában évente körülbelül 50 ezer olyan 18-21 közti fiatal igényel munkanélküli segélyt, aki még soha nem dolgozott, ők teszik ki az összes munkanélküli 10 százalékát.

Segély helyett közmunka

A brit Konzervatív Párt korábban arra készült, hogy a pályakezdő munkanélküliek csak hat hónapig kaphatnának segélyt, de a Guardian most arra számít, hogy David Cameron február 19-én, csütörtökön tartandó beszédében azt fogja bejelenteni, teljesen megvonnák tőlük ezt a juttatást. Munkanélküli segély helyett a közmunkát végző pályakezdők ifjúsági támogatást kapnak majd, aminek összege ugyanannyi lesz, mint a segélyé. A tervek szerint az ilyen támogatásban részesülő fiataloknak legalább heti 30 órát kell majd közmunkával, és legalább heti 10-et álláskereséssel tölteniük.

Munkafegyelmet kell tanulni

A választásokra készülő David Cameron nem csak pénzt akar spórolni a szociális kiadások ilyetén való megnyirbálásával. Beszédében amellett fog érvelni, mennyire fontos, hogy a fiatalok ne segélyen kezdjék felnőtt életüket, hogy munkafegyelmet tanuljanak és hozzászokjanak, ahhoz: tenniük kell önmagukért.

Aki nem dolgozik, ne is egyék! Forrás: AFP/Stefan Rousseau

Leszámolnak a munkanélküliséggel

A konzervatívok leszámolnak a fiatalkori munkanélküliséggel, állítja majd David Cameron. Véget akarnak vetni annak a gyakorlatnak, hogy sok fiatal útja az iskolából egyenesen a munkanélküli központba és az életre szóló segélyek felé vezet.

Nincs ingyenebéd

A fiataloknak az első pillanattól tisztában kell lenniük azzal, hogy „a segély nem egyirányú utca” – mondja majd a brit miniszterelnök. Többé senki sem kaphat a semmiért valamit, a juttatásokért cserébe teljesíteni kell a közösség felé.

Szavazzon!

Ön szerint jó ötlet közmunkára küldeni a pályakezdőket?