Egyre inkább a pénzre hajtunk az álláskeresésben

euró bankjegy pénz
Már nem a biztonság a legfontosabb az új állásban, hanem a bérezés és a juttatások
Vágólapra másolva!
Már nem a stabilitást keressük elsősorban egy új munkahelyen.
Vágólapra másolva!

Most, hogy a válság után megerősödött a gazdaság, a „Csak a helyünk legyen biztos”-elvárást felváltotta a pillanatnyi fizetés a szempontjaink között, derül ki a Randstad Award felmérés 2014-es eredményeiből. Tavaly az álláskeresők 41 százaléka azt választotta volna két ajánlat közül, amelyikkel jobban keres, és Baja Sándor ügyvezető igazgató szerint ez 2015-ben még inkább jellemző lesz.

Már nem a biztonság a legfontosabb az új állásban, hanem a bérezés és a juttatások Forrás: AFP

A Randstad Award a világ legnagyobb munkáltatói márkafelmérése, amelyben a világgazdaság 75 százalékát lefedő 23 ország munkaerőpiacát vizsgálják. A kutatás a munkaerőpiac legfontosabb mozgatórugóit méri fel, illetve a legnagyobb munkaadókról és a különböző szektorokról kialakult társadalmi véleményeket. A 2014-es kutatásban 5500 magyar munkavállalót kérdeztek meg, az ideiben 7000 fő fog részt venni.

Tavaly tömegek törekedtek az autóiparba

Az Audi és a Mercedes 2014-es beruházásai annyira felpumpálták a várakozásokat, hogy emiatt minden második álláskereső magyar az autóiparban szeretett volna dolgozni, mondta el az ügyvezető. Bár az iparági körülmények nem változtak tavaly óta, idén valóságközelibb a szektorok megítélése, tette hozzá.

Mi a fontos a nőknek, mi a férfiaknak

A kutatásban a különböző demográfiai csoportokban jelentős különbségek rajzolódtak ki, a munkáltatóknak nagyon is érdemes odafigyelni ezekre. A férfiakat például nemigen hatja meg a remek légkör, őket az érdekli elsősorban, milyen lehetőségük van előrelépni, karriert építeni. A nők szemében az a legvonzóbb, ha a vállalat támogatja a munka és magánélet egyensúlyát, ha van lehetőségük rugalmasan dolgozni.

Annak a döntéshozónak, aki sok fiatal munkaerőt látna szívesen a cégénél, érdemes a karrierépítés támogatását akár nemzetközi szinten is hangsúlyoznia, véli a Randstad ügyvezetője. Aki pedig iskolázatlan pozícióra keres munkavállalót, lehetőleg gyorsan, megkönnyítheti a saját dolgát, ha felajánlja a cég segítségét a közlekedésben.