Célpontban a söripar behemótja

sör
Vágólapra másolva!
Hatalmas söripari felvásárlás készülődik Brazíliában, ugyanis egy befektetői kör szeretné megvenni a többek között Foster’s, Bulmers, Dreher, Kozel és egyéb söreiről híres SABMillert.
Vágólapra másolva!
  • A brit Mail on Sunday beszámolója szerint a 3G Capital nevezetű kockázati tőketársaság latin-amerikai befektetőkkel kíván társulni a világ második legnagyobb sörgyártójának, a SABMillernek a felvásárlása érdekében. Egyelőre azonban igen korai szakaszban található a terv, és még formális tárgyalások sincsenek a felek között.
  • A forrás szerint óriási üzletről van szó, hiszen a vevők 75 milliárd fontot sem lennének restek adni a söripari mamutért cserébe. Eközben a cég piaci kapitalizációja 57 milliárd fontra tehető, amihez ha hozzáadjuk a nettó adósságot, akkor is csak 66 milliárdot kapunk. Ezek alapján a vevők legrosszabb esetben is mintegy kétszámjegyű hozamot kínáló ajánlattal állhatnak elő a mai piaci árhoz képest.
  • A SABMiller felvásárlása egyébként már korábban is terítéken volt, ráadásul a söripar elsőszámú cégeként számon tartott belga, brazil és amerikai gyökerekkel is rendelkező Anheuser-Busch InBev állítólag most is a kérők között található.
  • A SABMillernél már jó ideje dolgoznak egy terven, ami szinte biztosan meggátolná, hogy sikerüljön felvásárolni a céget. Egyelőre azonban nem jártak sikerrel, ugyani a terv a világ harmadik legnagyobb sörgyártójának, a Heinekennek a felvásárlása lett volna. Persze nem meglepő módon a hollandoknak sem tetszett az ötlet.
  • A 3G Capital neve is ismerős lehet befektetői berkekben, hiszen a brazil cég korábban Warren Buffett befektetési vállalatával, a Berkshire Hathaway-jel karöltve vásárolták fel a ketchupjeiről híres H.J. Heinzet. Korábban már a Burger Kinget is megvette a társaság, legutóbb pedig arról lehetett hallani, hogy a Coca-Cola került a célpontjába.